Hírek

2012.08.10. 19:30

Nem estek pandúr kezére

Zirc - Remélem, az elmúlt egy évben senki pandúr kezére nem esett, nem találtatott szabály megsértőjének, vagyis háborítatlanul gyakorolhatta a betyármesterséget.

Varga Domokos Péter

Emígyen köszöntötte a pódiumról a 14. Bakonyi betyárnapokra összesereglett betyárokat és a nagyérdemű publikumot az esemény szónoka, Csizmadia Géza, aki maga is afféle betyárember lett volna. Ő pedig pontosan tudhatta, hogy miről beszél, hiszen már hosszú esztendők óta gardírozza a Bakony fővárosába évente összesereglő törvénytisztelő és a törvényen kívüli személyeket.

Tisztéből fakadóan mindenekelőtt illően megköszönte az elsőként bemutatkozó vendégbetyároknak, a Gyenesdiási dalárdának a fellépését, majd mindegyik fehérszemélynek átadott egy oklevelet, mely a "Csárdabéli szépasszony" cím viselésére jogosította fel őket. A gyenesi nyalka legények passzusa a "Bakonyi betyár" cím viselésére adott jogosultságot, a betyárbatyuból pedig éhüket verhették el a méregerős kolbásszal, szomjukat a betyárpálinkával. Ezúttal pelenkás betyár címet is adományozott, mégpedig a helybéli illetőségű, a Bakonyi lovasklubhoz kötődő 15 hónapos Borbás Kristófnak, aki megtisztetésért teljesen egyedül fáradt fel a színpadra. Majd nem felejtette el felhívni a nagyérdemű, látványosnak ígérkező, szombaton délután kettőkor kezdődő lovasfelvonulásra.

Műsorral, dínom-dánommal, vadételfőző versennyel kezdetét vette a XIV. Bakonyibetyárnap, amely két napon át tart. Megnyitót a "tekintetes Zirc város szolgabírája", Ottó Péter mondott, akit most polgármesterként is tisztelhetünk. Ahogy az illendő, megköszönte a forgatag előkészítésében munkálkodók segítségét, a civil polgárokét, és a nagytekintélyű védnökökét. A Bakony főváros nevében azt kívánta, legyen jó étel, "legyen jó ital, és legyen jó hangulat".


Alapozzanak különösen a helybéliekre

A Bakony újra felfedezte turisztikai értékeit. Majdnem elfelejtett legendáinkat újra fel kell eleveníteni, a Bakonybélhez kötődő Szent Gellért legendát, a zirci Szarvaskút legendáját, és a Bakonyhoz, ezen keresztül a térség fővárosához kötődőt betyárlegendát - erről Talabér Márta nemzetes asszony szólott, aki az ország házában képviseli népességet. Mondotta volt még, hogy a vendégségre, különösen a helybéliekre alapozzanak itten, mert abból lészen az országnak és a térségnek is jövője.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!