2012.09.27. 18:15
Segíts a Földnek lélegezni!
Veszprém - Üvegház címmel indított idén környezetvédelmi programot, hirdetett rajzpályázatot általános iskolásoknak a Napló. A Városi Művelődési Központban tartott csütörtöki díjatádó ünnepségen a legjobbak vehették át jutalmukat, műsort adtak a Szilágyi iskola tanulói, táncegyüttese.
- Öröm látni, hogy a gyerekek milyen természetességgel, milyen magától értetődően viszonyulnak a környezetvédelemhez. A klímapályázatunk rajzait nézve azt mondhatnánk, náluk ez szívből jön. Persze, van ebben sok munka, a pedagógusoktól kapott ismeretterjesztés is. Nem véletlen, hogy a környezet védelmét szolgáló jó szokások általában az iskolákból indulnak ki, a gyerekek azok, akik elterjesztik a családokban - fogalmazott a pályázat díjnyerteseihez szólva Bartuc Gabriella, a Napló felelős szerkesztője. Személyes példát említve elmesélte, náluk is a kislánya volt az, aki tizenöt évvel ezelőtt "bekeményített", és nem engedte többet az újrahasznosítható papírt, a veszélyes hulladékokat, például a szárazelemeket, a festékmaradékot a szemétbe dobni. Azóta is, ha vétene a szelektív hulladékgyűjtés szabályai ellen, eszébe jut a lánya és korrigálja magát. Hangsúlyozta, a felnőttek hajlamosak bagatellizálni a klímaváltozás veszélyét. Úgy gondolják, távoli probléma a globális felmelegedés, holott nem így van. Éppen a napokban járta be a világot a hír, hogy az északi-sarki jégsapka váratlan és minden eddigi rekordot megdöntő mértékben olvad. A Segíts a Földnek lélegezni! rajzpályázat díjazott munkáiból kitűnik, a gyerekek pontosan értik, milyen jövő vár az eljövendő nemzedékekre, ha nem hagyjuk abba a környezetszennyezést. A klímavédelemmel kapcsolatos munkák emlékeztetnek rá: mások, jobbak is lehetünk, mint amilyenek vagyunk, változhatunk.
A rajzokat a nyáron Kádár Tibor festőművész értékelte, aki akkor úgy fogalmazott: a gyerekek tájékozottak, komolyan veszik Földünk, klímánk sorsát. Nemcsak azt örökítették meg, amit szüleiktől, nevelőiktől hallottak, fantáziájukkal hozzá is tettek ahhoz. Külön kiemelte, hogy a gyerekek kollektíven dolgoztak, összefogtak, közösen hoztak létre alkotásokat - ez egyrészt illik a témához, másrészt felnőttekre nem jellemző.
A díjátadón a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói egy képzelt időjárás-jelentést adtak elő. A 2050-es hírek szerint a "Balaton-átfutás elmarad, mert a mocsárvidéken nem sikerült megfékezni a szúnyoginváziót". A Szilágyi Táncegyüttes somogyi üveges táncot és bodrogközi mulatságot mutatott be.
A kiállítás október 12-ig látható a Városi Művelődési Központban (a volt Hemo épületében).
Kalandparkban szórakozhatnak
A Segíts a Földnek lélegezni! rajzpályázatban külön-külön értékeltük és díjaztuk az alsó és felső tagozatos diákok munkáit. Az alsó tagozatosok között első lett a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskola 4. A osztálya, mely egynapos szórakozást nyert a Sobri kalandparkban. Második a zalahalápi Csontváry általános iskola Nagyfiúk csapata, a fiúk jutalma egy 20 ezer forint értékű társasjáték-ajándékcsomag. Harmadik helyezett Szabó Rebeka, a zánkai Bozzay Pál Általános Iskola negyedikes tanulója, ő egy 10 ezer forint értékű könyvutalványt vehetett át. A felső tagozatosok közül első lett a balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola természetkutató szakköre, az osztály jutalma egy egynapos szórakozás a Sobri kalandparkban. Második helyezett a veszprémi Botev iskola nyolcadikosa, Simon Krisztián, aki egy 20 ezer forint értékű társasjáték-ajándékcsomagot nyert. A harmadik helyezett Egri Viktória, a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola hetedikes tanulója, 10 ezer forint értékű könyvutalvány a jutalma.