Hírek

2012.11.23. 19:18

Tizenöt léve alakult a füredi nyugdíjasok dalköre (videóval)

Balatonfüred - Alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a környékbeli hagyományőrző együttesekkel közösen a Kék Balaton Nyugdíjas Klub Dalköre.

Varga Ibolya

 

Fotók: Penovác Károly

Köszöntőjében Baán Beáta, a Városi Művelődési Központ igazgatója arra emlékezett, hogy másfél évtizede az énekelni szerető klubtagok határozták el:  közösen dalolnak. Pár hónap múlva felkérték Bányai Máriát, aki akkor még egy általános iskola énektanára volt, hogy vállalja el a dalkör vezetését és a műsorok betanítását. Még fiatalnak számított az együttes, amikor elmentek egy területi találkozóra, ahol aranykoszorús minősítéssel jutalmazták a produkciójukat és a sikersorozatuk azóta is tart. Az utóbbi években azonban a kórusvezetőjük maga is nyugdíjas lett és elvállalta a  kórus mellett a klub vezetését is. Sőt,  az alsóörsi Sirály Népdalkört és  a tihanyi Aranyhíd Népdalkört is szeretettel irányítja.

 

Tizenöt éve főleg maguknak énekeltek a nyugdíjas dalkör tagjai, ma már a környék egyik elismert hagyoményőrző együttesévé lettek (Fotó: Penovác Károly)

A műsorvezető Német Borbála, a müvelődési központ munkatársa  azt fogalmazta  meg egyik konferanszában, hogy Marika a három énekkar szíve és motorja. Az ünnepségen fellépett még a Tapolca-diszeli Csobánc Népdalkör, valamint Radics Tibor tárogatóművész és zenekara. A jubileumi találkozón mindenkinek emléklappal köszönték meg a munkáját, aki az utóbbi tizenöt évben dolgozott a füredi nyugdíjasok dalárdájának sikereiért. Az önálló műsorok után a négy népdalkör és a zenekar együtt lépett fel és környékbeli népdalokkal szórakoztatta a közönséget.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!