2013.01.22. 11:01
Építőipari jogszabályváltozásokról tartottak fórumot Veszprémben
Szinte az összes építőipari jogszabály módosult januártól, így senkit nem lepett meg, hogy ilyen sokan jöttek el a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) szakmai fórumára. Sőt, többen is voltak, mint az előzetesen gondolták.
Ez év elejétől alapjaiban átalakult a magyar építésügyi szabályozás. Elfogadták az építési törvényt, a kamarai törvényt és a kapcsolódó építésügyi tárgyú törvényeket, valamint módosították a hatósági eljárásokat szabályozó rendeletet is. A módosítások nyomán új alapokra helyezték valamennyi építőipari szereplő feladatait, felelősségét. A VKIK a jelentős törvényi változások nyomán építőipari szakmai fórumot szervezett kedden, óriási érdeklődés mellett.
Sokan vette részt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) szakmai fórumán (Fotó: Tremmer Tamás)
Dr. Molnár Ferenc kamarai tanácsos köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy januártól megszűnt a megbízási jogviszony, építkezésen felelős műszaki vezető csak az lehet, aki a kivitelező cég alkalmazottja, vagy tagviszonyban áll a céggel!
A fontosabb változásokról Mészölyné Komcsák Ilona és Szabó Beáta, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának munkatársai adtak átfogó tájékoztatást. Elmondták, módosult az építési engedélyezési eljárás. A jegyzői hatáskörök szép lassan átkerülnek a járási hivatalokhoz. Megyénkben három olyan járási hivatal lesz, ahol építési hatósági feladatokkal foglalkoznak.
2013-tól a kérelmeket és a tervdokumentációkat elektronikus úton kell benyújtani! Módosulnak a kivitelezési tervdokumentáció tervellenőrzésére vonatkozó szabályok is. Július 1-től jogszabály írja elő az építési napló elektronikus vezetését is.
A VKIK szerint a felelős műszaki vezető ily módon történő alkalmazását a gyakorlatban nem lehet megvalósítani, az e-építési napló bevezetésének pedig nincsenek meg a feltételei. A fentiek miatt írásban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához fordultak, kérve a jogszabály mielőbbi módosítását.