Hírek

2013.04.19. 15:43

Hajójárat a két part között

Pénteken megindult a hajóforgalom Badacsony és Fonyód között. A hagyományos hajózási évadnyitón találkozott a két város küldöttsége is.

Szijártó János

Az idén Badacsony volt a házigazda, így szombaton ők hajóztak át a déli oldalra a résztvevőkért. A Balaton közepén kis időre ezúttal is megállt a hajó. Ekkor dr. Horváth Gyula a Bahart Zrt vezérigazgatója mondott köszöntőt, majd a két szomszédvár polgármestereivel együtt koszorúzták meg a Balatont.

Amint elhangzott, mindhárman reménykednek az idei jó nyári szezonban, illetve a két part közötti hosszú távú barátságban. Erről szólt aztán már a badacsonyi oldalon Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntőjében. Bizakodik abban, fogalmazott, hogy jó turista szezon lesz az idén, ami mindannyiunk gyarapodását szolgálja.

Krisztin N. László (jobbra) badacsonytomaji polgármester köszöntötte a hajózási évadnyitó résztvevőit Badacsonyban (Fotó: Szijártó János)

Krisztin N. László badacsonytomaji polgármester a vendéglátók nevében barátként üdvözölte a vendégeket, a fonyódi küldöttséget és Bahart Zrt megjelent vezetőit. Hídvégi József fonyódi polgármester azt hangsúlyozta, hogy ezúttal is örömmel érkeztek Badacsonyba, mint az elmúlt években mindig. Az Egry József emlékmúzeumnál tartott fogadáson Fodor József, a város kulturális intézményének igazgatója ismertette az elkövetkező hetek, hónapok gazdag kulturális programját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!