Hírek

2013.05.15. 12:32

Internetes tévézés, adományozás, mint marketing fogás

Az elektronikus média tartalmi és technikai lehetőségeinek sokoldalú elemzésével folytatódott szerdán délelőtt Siófokon a Média Hungary konferencia.

Barták Péter

Az egyértelműen látszik, hogy mára az érdeklődés középpontjába került az internetes tévézés. Fogyasztói oldalról nézve még az elején tartó folyamat a szakmai érdeklődést már igencsak felkeltette. Olyannyira, hogy a megválaszolandó kérdések között ilyenek szerepelnek: az internetes televíziózás mennyire lesz képes kielégíteni a szakma és a fogyasztók elvárásait, mikortól jelent veszélyt a fizetős tévés szolgáltatásokra, mennyire áramlik át a hirdetési bevétel az új formákba, meddig maradnak meg a hagyományos szereplők.

Új megközelítést választott az a kerekasztal-beszélgetés, amelyik az adományozást, mint a társadalmi haszonszerzés kérdéskörét tekintette át. A résztvevők számba vették, kik azok, akik részt vesznek ebben a folyamatban, milyen motivációs szándékok vezérlik őket. Már régóta tudott az adományozás marketing haszna, és az utóbbi időben egyre többen tudatosan és tervezetten élnek vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!