2013.06.03. 14:07
Kilométeres kocsisor az eplényi balesetnél
Baleset történt Eplénynél, a vasúti átjáró közelében - tudta meg a Napló fotós munkatársa.
A VMRFK sajtóügyeletese a Naplónak elmondta, hogy baleset történt Eplény belterületén, két személyautó ütközött a 82-es főúton.
15.50-től teljes útzár volt érvényben az útszakaszon, mert a forgalmat nem tudták elterelni, így az arra közlekedőknek hosszabb várakozásra, torlódásra kellett számítani, vagy másik útvonalat keresni.
A helyszínen kollégánk megtudta, hogy a balesetben egy terepjáró és egy személygépkocsi az érintett, mindkettőben csak a sofőr tartózkodott, akik könnyebben sérültek.
Az útzár következtében mindkét irányból kilométeres kocsisor alakult ki.
Nem hivatalos információk szerint a Veszprém felől érkező személygépkocsi előzésbe kezdett, így áttért a szemközti sávba, ahol a szabályosan közlekedő terepjáróval ütközött.
16.35-kor feloldották az útzárat, a forgalom megindulhatott.