2013.06.02. 18:26
Gyerek- és falunap Dudaron
Dudar - Pénteken és szombaton tartották meg a településen a falunapokat, melyet ezúttal a gyermeknappal egészítettek ki és mindenkinek kínáltak szórakoztató programot.
A dudari vagy dudari intézményekbe járó, legfeljebb tizenöt éves gyerekeknek ajándékkal is kedveskedtek a szervezők. Pénteken este két kiállítást nyitottak meg, egyiken a kosárfonók munkáit mutatták be, a másikon Erdélyben készült fényképeket mutattak be. A megnyitók után a Dudari Énekkar adta elő új műsorát. Ezt követően az eplényi színjátszó csoport adta elő a régi slágerekből összeállított Kaméleon mulató című darabot. Végül kidöntötték a májusfát és közösen énekeltek. Szombaton egy mindenkit alaposan átmozgató zumba foglalkozással melegítettek be. A jó zenére végzett mozgás nemcsak frissebbé tette a jelenlévőket, hanem már a hangulatot is emelte. Korán megkezdődtek a gyermekprogramok, melyek keretében játszóházat működtettek, sorversenyeket szerveztek és gyermekdalokat énekeltek. Itt alakították ki az állatsimogatót is, hiszen különböző okok miatt nem lehet minden gyereknek saját kedven állata. Zenedoboz címmel gyermekek adtak koncertet. A közösen elfogyasztott ebéd után a Pünkösdi Gyülekezet Three-colour zenekara adta elő a műsorát. A gitártanoda növendékei bemutatták, hogy mennyit tanultak. Az Aprók tánca gálaműsorban Csetény és Dudar gyermek néptáncosai szerepeltek. A Hemo Winner táncklub latin táncokat mutatott be, country bulit tartottak és rockkoncerttel zárták a napot. Hatás Andrea és Dominek Anna musicaleket énekelt. elő. A nap folyamán több versenyt is szerveztek, reggel indították el a Fut a falu elnevezésű futóversenyt. A pörköltfőző versenyen bármilyen húst lehetett használni, de a vegetariánusok sem maradtak éhesek. Az iskolában pedig ping-pongban mérhették össze a tudásukat. A versenyek helyezettjeinek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügymniniszter, a Dudari napok díszvendége adta át a megérdemelt díjaikat.