Hírek

2013.06.20. 09:55

Két híd javítva, a harmadik is készül

A balatoni kerékpárút balatonedericsi szakaszán lévő hidakból kettőt már felújított a település, és a harmadik is rövidesen készül.

Szijártó János

Erről Tóth Péter polgármester tájékoztatta a Naplót a helyszínen. Kiemelte, hogy az önkormányzat mintegy hatszáz ezer forintot különített el a fahidak karbantartására, amelyek egyébiránt a kerékpárúttal együtt állami tulajdonban vannak. Az üzemeltetési kötelezettség viszont az önkormányzatokra hárul, pénzügyi fedezetet nélkül.

 

A kerékpárút három balatonedericsi hídjából kettőt felújítottak, a harmadik pedig napokon belül elkészül - tájékoztatta a Naplót Tóth Péter polgármester (Fotó: Szijártó János)



- A füvet folyamatosan nyírjuk az út két oldalán, de a kiálló, a felületet eldeformáló gyökerek eltávolítása is megtörtént, a közútkezelőtől bérelt gépek igénybe vételével. A munkálatok utolsó szakaszában a hidak felújítása indult meg. Rövidesen a harmadik hidat is biztonsággal használhatják a biciklisek - hangsúlyozta a polgármester.

Majd hozzátette, szakértői vélemények is alátámasztják, hogy a hidak minősége már azok átadásakor is megkérdőjelezhető volt. Tóth Péter szerint egyébként is igazságtalan ez a rendszer, hiszen eleve minden település más adottságokkal, lehetőségekkel rendelkezik. Másrészt a kerékpárutat mindenki használja, külföldi, vagy az ország másik részén élő ember, vagy éppen helybeli. Ez nem lokális kérdés, meggyőződésem, hogy az államnak ebből nem szabadott volna kivonulnia, fogalmazott.  


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!