Hírek

2013.07.26. 09:55

Vadászok és sportolók közös ünnepe

A készülő vadas finomságok illata csalogat a nyárádi közösségi ház udvarára. Számos kondérban, bográcsban rotyog már az étel, miközben a sportpályán ádáz csatát vívnak a pápai és helybéli kézilabdás lányok.

Nagy Imre

Nemzetközi vadfőző verseny és sportnap zajlik a településen. Pajak Károly polgármestert a karám mellett találom, gyönyörködik a két, nemrég született kecskegidában.

- Kozma Sándor barátommal tavaly indítottuk hagyományteremtő rendezvényként a vadfőző versenyt. A sikeréből kiindulva idén úgy gondoltuk, kibővítjük, és Nyulasi Jenő, a helyi sportegyesület elnöke segítségével sportnappal kötöttük össze. A sport, a mozgás és a jó ételek összetartoznak.

Az alkalomra Ukrajnából, Szerbiából, Szlovákiából érkeztek magyar ajkú vadászbarátaink. Az ízletes ételekből természetesen nem csupán a vadászok részesülnek, mindenki, aki ma ellátogat ide, kaphat egy jó tányérral. Ugyanígy a sportolókat is megvendégeljük - mondta el a település polgármestere.

A vadászok egy része éppen céllövő versenyen vett részt, de azért maradtak a kondéroknál is elegen. Amíg az ételek készültek, kihasználtuk az alkalmat, hogy elbeszélgessünk a falu legújabb történéseiről.

 

- Nyárádon megpróbáljuk feléleszteni a női kézilabda hagyományait. Úgy tűnik, sikerrel, mert másodikak vagyunk a kistérségi versenyben, és ma is megnyerték már két meccsüket a lányok.  A pályát most újítottuk fel, a nagypálya mellett pedig megújult a sportöltözőnk. Bár az ünnepélyes átadása augusztusban lesz, ma fölavatják a fürdőt a sportolók - mosolyog a polgármester.

Elmondja azt is, hogy lelátó - nem is akármilyen - készül a pálya mellé. Egy valamikori Perutz-pályabeli lelátódarabra az Üllői úti Fradi-pályáról származó műanyag ülések kerülnek, amikre majd a nyárádiak ülnek, akik egyébként támogatják a Fradi-utánpótlás képzését. Hát így fonódnak össze itt a dolgok. A helyiek sikerrel pályáztak az orvosi rendelő műemléki épületének felújítására, a munka szeptember végére, a krumplifesztiválra elkészül.

Pajak Károly körbemutat az udvaron, ahol a fedett színpad és a közösségi tér mellett szabadtéri mezőgazdasági kiállítás is látható.

- Ennek nagy részét a Gemara SK Vidékfejlesztési Egyesület támogatásának köszönhetjük, számos sikeres pályázatot nyújtottunk be hozzájuk - fogalmaz a polgármester. Megtudom azt is, hogy jóléti tórendszert terveznek a falu végére, ahol pihenőhelyet, faházakat alakítanak ki, bemutatják a vízi élővilágot, a fekete gólyát. Erre akár kétnapos program is épülhet, ami a volt iskolában látható vadászati kiállítással indul, az őshonos állatbemutatóval folytatódik, és a tavaknál ér véget.

Kozma Sándor, az öt földrészt megjárt, nemzetközi hírű vadász, a verseny ötletgazdája is szakít rám néhány percet.

- Határon túli magyar vadászokat hívtunk, az idén tudatosan kisebb létszámban, mint a tavalyi évben, hiszen a mai nap a sportról is szól. Jövőre július 21-én harmincfős csapatot hívunk bel- és külföldről. Mára bebizonyosodott, hogy nem egy egyszeri esetről beszélünk. Azt gondolom, az esemény a falu, az itt élők megelégedésére is szolgál, és a vadásztársadalom jó hírnevét is továbbvisszük általa.

A vadászélményekhez a gasztronómia éppúgy hozzá tartozik, mint maga a vad kilövése. A rendezvényt vadásztársunk, Kovács János emlékének ajánljuk, akivel számos nyertes versenyen vettem részt. Itt minden társaság más- és más ételeket készít, Magyarország öt nagyvadja, a muflon, a dám, a szarvas, az őz és a vaddisznó rotyog a kondérokban. Lehet válogatni a különböző ízharmóniák között, és csodálatos élménnyel leszünk ma gazdagabbak  - mosolyog a vadász.

A vadfőző versenyt és a sportnapot Győrffy Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg, aki családját is elhozta az alkalomra.



- A program külön-külön is érdekes, így meg különösen szerencsés párosítás, hiszen egymást erősítik. Az aktív időtöltés után jól esik egy ízletes ebéd. A kínálat nagyon széles skálájú, az illatok és a küllem alapján jónak mutatkozik, kíváncsian várom az eredményt. Jó, hogy határon túli magyarokat is látni itt, hozzák és közkinccsé teszik a saját konyhájuk ízvilágát, és persze meghallgathatjuk a különböző vadásztörténeteket is. Az ilyen alkalmaknak jó közösségépítő ereje van. Magam is vadászom, de a főzésben a végeredményt szeretem, nem török a konyhában babérokra - mondja nevetve a rendezvény fővédnöke.

Nyulasi Jenő a versenyekről tájékoztatott röviden. - Ma sok mindent terveztük, volt darts, csocsó, teke, foci, kézilabda, lövészet, tehát számos sportágat igyekeztünk megjeleníteni a programban. Nyolc férfi futballcsapat és öt női kézilabdacsapat versengett ma egymással. Ez mindenképp újdonságnak számít Nyárádon. Reményeink szerint önkormányzati támogatással jövőre is megszervezzük a napot - tájékoztatott a sportköri elnök.

Szabott időm még egy kört eredményez az udvaron, ahol izgatott egyesületi elnökökkel, és mesterségük birtokában diadalittasan mosolygó vadfőzőkkel váltok néhány szót. Az egyik csapatnál elárulják a tárkonyos gombás vadragu leves receptjét is, de azt hiszem, ezt megtartom magamnak. Annyit elárulok, hogy sok múlik az előző esti pácoláson, a pikáns fűszereken, a helyszínen készült csipetkén és a vadmalac hozzáállásán is. Este aztán egyéb programok - népdalkörök, szavalók, bál - vártak a nyárádiakra és vendégeikre, így vált teljessé a nemzetközi találkozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!