Hírek

2013.08.12. 22:00

Legkedveltebb nyaralóhelyek Veszprém megyében - Révfülöp

A helyi látványosságok évről évre történő fejlesztése rendkívül fontos, hogy a törzsvendégek észleljék a változást, és tudják: az általuk befizetett idegenforgalmi adót az ő kényelmükre fordítjuk – jelentette ki lapunknak Révfülöp polgármestere.

Mizsei Bernadett

Kondor Géza polgármester szerint a fogyatékossággal élő emberekről sem szabad megfeledkezni, így jövőre úgy építik át a strandokat, hogy ők is könnyedén bejuthassanak a vízbe.

– Az idei évben a strandrekonstrukciók hozták a leglátványosabb változást Révfülöpön. Különösen a Szigeti strandon, amit nagyon szépen befüvesítettünk, nagyméretű gyermekhomokozót alakítottunk ki, a strand egész területén padokat, virágtartókat, térkövet helyeztünk el, így gyakorlatilag a strand összes vizesblokkja megközelíthető térköveken – mondta el lapunknak Kondor Géza.

Kondor Géza polgármester szerint a fogyatékossággal élő emberekről sem szabad megfeledkezni (Fotó: Mizsei Bernadett)

A falu első embere kitért arra is, hogy a Császtai strandon közel 150 négyzetméterrel növelték a parti sétány hosszát, és a strand főbejáratát is térkővel burkolták.

– Az idén nem csak azokra gondoltunk, akik a vízparton töltik a szabadidejüket. A lakótelepen egy minőségi rönkfa játszótérrel kedveskedtünk az ott élőknek és nyaraló gyerekeknek, amit tovább szeretnénk fejleszteni a nyár végeztével. A Milleniumi kilátóhoz vezető lépcsőt, korlátrendszert felújítottuk, pihenőpadokat tettünk a megfáradt túrázók számára – tette hozzá. Innen olyan panoráma nyílik a környező településekre, dombokra, amellyel kevés hazai kilátó vetekszik.

A Rózsakert növényállományának növelésével pedig igyekeztek olyan környezetet biztosítani a nyaralóknak, amelyben igazán jól érezhetik magukat.

Biciklisek a révfülöpi rózsaligetben. Nyugdíjasok és családosok számára ideális nyaralóhely (Fotó: Mizsei Bernadett)

– Az attrakciók évről-évre történő fejlesztése nagyon fontos. Jövőre szeretnénk kiépíteni a parti sétány világítását, hogy az éjszakai órákban is lehessen élvezni Révfülöp „Váci utcáját”. A strandokat is tovább szeretnénk fejleszteni. Üdülőinkbe számos mozgáskorlátozott csoport látogat el. Pályázat útján mindként strandra mozgássérült emberek vízbe jutását segítő eszközöket tervezünk telepíteni – hívta fel a figyelmet a polgármester. Szerinte ez jelentősen megkönnyítené a mozgáskorlátozott emberek és az őket segítő személyek életét. Mint fogalmazott, ha egy nyáron csak három mozgássérült személy szeretne Révfülöp strandjain fürdeni, akkor is kötelességük lenne ezeket a feltételeket biztosítani.

Kondor Géza úgy véli, ez a falu a nyugdíjasok és a családosok kedvelt üdülőhelye, mert ötvözi a nyugalmat és a kulturált szórakozás lehetőségét. Révfülöp megőrizte régi jellegét, amit a fejlesztések sem befolyásoltak, és ezen akkor sem szeretnének változtatni, ha egy mozgalmasabb, zajosabb településsé alakulva nagyobb bevételre tehetnének szert.

Gyerekkel ideális

Ötödik alkalommal érkezett Révfülöpre a törökbálinti Pálinkás család. Az édesanya azért szereti a települést, és azon belül is a Napfény Kempinget, mert nyolc- és ötéves gyermekeit egész nap biztonságban tudhatja. A strandon található játékok és a kis medence ugyanis teljesen gyermekbarát. Ennek köszönhetően pedig ő is tud pihenni és olvasni, hiszen nem kell minden pillanatban a kicsikre figyelnie. A kempingben pedig számos program várja a gyerekeket. – Az itt dolgozó animátoroknak is sokat köszönhetünk, hiszen remek programokkal szórakoztatják a gyerekeket – tette hozzá Pálinkás Ágnes, aki biztos abban, hogy a szabadságát jövőre is Révfülöpön tölti. A faluval is elégedettek, leginkább a megújult Rózsakertben szeretnek esténként sétálni, ahol izgalmas játszótér is várja a gyerekeket. Mint mondja, esős napokon pedig kitűnő lehetőség nyílik a hajókirándulásra a révfülöpi kikötőből.

Pálinkás Ágnes azért szeret itt, mert a gyermekeit biztonságban tudhatja, így ő is olvashat, pihenhet a strandon (Fotó: Mizsei Bernadett)

Varázslatos a táj

A hazánkba most először látogató német Müller család szintén Napfény Kemping strandjainak, játszótereinek biztonságos kiépítését dicsérte. Szerintük minden elérhető a faluban, amire szükségük van, és nagyra értékelik, hogy sok helyütt kiválóan beszélik a nyelvüket. Azt mesélték, ha újra Magyarországon nyaralnak a jövőben, biztosan Révfülöpre jönnek majd. Kiemelték, nagyra értékelik a falu csendjét, a gyönyörű környezetet, és elvarázsolta őket a Milleniumi kilátóból eléjük terülő látvány. A kikötőből induló hajók hangulata, felszereltsége is elégedettséggel töltötte el őket.

Szerintük erre a vidékre különösen jellemző a híres magyar vendégszeretet, a nyitottság és a segítőkészség. Az ételek pedig minden várakozásukat felülmúlták. Elárulták, ha hazatérnek, meleg szívvel ajánlják barátaiknak ezt a Balaton-felvidéki varázslatos falut.

A németországi Müller család beleszeretett Révfülöpbe (Fotó: Mizsei Bernadett)

 

Döntsenek a vendégek!

Lassan végéhez közeledik Legkedveltebb nyaralóhely című sorozatunk, melynek keretében a legnépszerűbb északi parti településeket mutatjuk be, amelyeken felmérést végeztünk arról, hogyan értékelik a vendégek az itt tapasztaltakat. Ötven magyar és huszonöt külföldi vendéget kérdeztünk meg minden településen. A tíz szempont mindegyikére öt-öt pont adható, összesen 3750 pont érhető el.

Szavazni kizárólag szavazószelvénnyel, SMS-ben (lásd a napilapban), valamint a veol.hu oldalon lehet ->>szavazás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!