Hírek

2013.09.30. 18:45

Az év legszebb kertje

A díjátadással ért véget a Szép otthon mellékletünkben a megye ápolt kertjeinek idén már harmadszor meghirdetett versenye.

Varga Ibolya

A legtöbb szavazatot Horváth Árpád és családja sáskai kertje nyerte el. Így nekik adta át lapunk főszerkesztője, Barták Péter az emléktáblát – ami falra szögezhető, igazolja, hogy övék a 2013-as év legszebb kertje – és egy hétvégi pihenésre szóló utalványt.

Barták Péter főszerkesztő (jobbról) adta át a legszebb kertnek járó díjat Horváth Bencének, háttérben a szülei, Horváth Árpád és felesége (Fotó: Penovác Károly)

A főszerkesztő elmondta: csaknem ezerhétszáz szavazat érkezett a kertekre, ami mutatja, hogy olvasóinkat érdekli ez a téma. Idén is sokan jelentkeztek, és minden megérdemelték volna, hogy bemutassuk a kertjüket, nem volt könnyű kiválasztani a tíz legszebbet. Örömét fejezte ki amiatt, hogy egy olyan család nyerte el a díjat, amelynek minden tagja szívesen bíbelődik a növényekkel, de Bence fiuk személyében még képzett kertész is tagja a famíliának. A kerten látszik, hogy naponta törődnek a benne élő növényekkel.

A sáskai kertben a legfőbb kertész szerepét Horváth Bence vállalta magára, aki kertésztechnikusi oklevelet szerzett és korábban egy kertészetben dolgozott. Minden növényhez fűzi valamilyen emlék. Egy időben tudatosan selejtes vagy sérült példányokat szerzett be, ezzel is próbára téve a szakértelmét. Külföldről is hozott magvakat, melyeket aztán egyenként pátyolgatva nevelt fel. Az utóbbi napokban az udvari körtefájuknak két ága is hirtelen elszáradt és az egyik cserjéjük is kimúlt. A kollégák szerint a gondot a napégés okozta és a közeli kertészetben is kiszáradtak azok a növények, melyek nem szeretik annyira a tűző napfényt. A kerthez tartozik Stella kutya és két kismacska is. Utóbbiak valahol a közelben születhettek, nem volt gazdájuk, s minthogy Horváthéknak a korábbi macskáit levadászta egy kutya, így náluk szerető gazdára találtak.

A ház körüli konyhakertben idén minden megtermett, amire szükség van a háztartásban. Korán veteményeztek, így mire jelentkezett a szárazság, addigra már a kamrába kerültek a termények. Azt gondoltuk, hogy most már alig találunk virágzó növényt, de nem így volt. A rózsák tudták mi a dolguk és a nyári aszály után szépen kivirult a pázsit.

Horváth Éva, Horváth Dezső, Grabant Ferenc, Ottlecz Károlyné, Ottlecz Károly a füredi kertben (Fotó: Penovác Károly)

Sokan szavaztak Horváth Éva balatonfüredi kertjére is. A mi versenyszabályzatunk csak a legtöbb szavazatot elnyerő kertet engedi jutalmazni, ezért is örültünk nagyon, hogy két civil szervezet is ajánlott fel különdíjat. Éva két kertet is gondoz, az egyik a kertvárosban található, a nagyszülei otthonához tartozott, a másik az ősi Kéki-völgyben terül el. Ezt édesapja, Horváth Dezső alakította ki harminc évi kemény munkával. A területen hajdan kukorica, illetve burgonya termett. Ma jelentős része dísznövény és a telek egyik szegletében szőlőt is művelnek, melynek terméséből saját használatra finom házi bort is készítenek. A sok munkát ismerte el Grabant Ferenc, aki gazdaboltot vezet a városban. Az eszközöket szinte mindig nála szerzik be így biztosan nem okoz majd gondot a vásárlási utalvány felhasználása. A Kéki-völgyben edzenek a Lövész és Íjász Egyesület tagjai. Ők is látják, hogy mennyit dolgoznak a kertben azért, hogy mindig szép legyen, nekik is örömet nyújt a növények nézegetése, ezért döntöttek úgy, hogy egy sportíjjal ajándékozzák meg Horváth Évát, melyet az elnökük, Ottlecz Károly adott át. Remélik, hogy sikerül megnyerniük őket ennek a hagyományőrző sportágnak.

Az utóbbi években országszerte egyre több településszépítési versenyt hirdetnek, melyeknek fontos része a kertek, balkonok, utcai virágágyások csinosítása. Ez arra is utal, hogy egyre többen tenni akarnak a környezetükért. A Napló munkatársai is azok közé tartoznak, akiknek fontos a szép, ápolt környezet. Szinte biztos, hogy jövőre ismét meghirdetjük a kertek versenyét, holott tudjuk, még nehezebb lesz választani.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!