Hírek

2013.10.30. 14:11

Lételemük az ökoturizmus

Bakonybél – Turisztikai szakemberek, a nemzeti parkok munkatársainak részvételével Ökoturisztikai Szakmai Napok rendezvény kezdődött a Bakony szívében, Bakonybélben.

Tremmer Tamás

Hazánkban a legnagyobb látogatottsággal a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) bír, emellett az egyik legváltozatosabb helyszíneket kínáljuk az érdeklődőknek. Lételemünk az ökoturizmus, ezért is örömmel lettünk házigazdái a kétnapos szakmai rendezvénynek, mondta Puskás Zoltán igazgató, amikor köszöntötte a résztvevőket. Kifejtette, ökoturisztikát csak elhivatottsággal, természetszeretetből és elszántsággal lehet végezni. E munka sikere a visszatérő látogatók számában és a mosolygós arcokon mérhető.

A szakmai napok résztvevőit Puskás Zoltán is köszöntötte (Fotó: Tremmer Tamás)

 

Ugron Ákos Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető arról beszélt, hogy egyre nagyobb hangsúlyt és figyelmet kap a nemzeti parkos tevékenység, ami örömteli.

A konferencia nyitó előadásában dr. Kopek Annamária osztályvezető bemutatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztéseit, kínálatát. Mint mondta többek között 15 látogatóhellyel, kilenc tanösvénnyel, kettő erdei iskolával várják vendégeiket. A nemzeti parkos arculatváltással is a sokszínűséget és a harmóniát kívánják sugallni.

A jó időt és az őszi szünetet kihasználva sokan szálltak meg Bakonybélben, hogy aztán felfedezzék a környék természeti látnivalóit (Fotó: Tremmer Tamás)

 

A résztvevők a nap során átbeszélték a 2013. évi központi ökoturisztikai programok tapasztalatit, előadást hallhattak a Magyar Turizmus Zrt. ökoturisztikai tevékenységéről. A sorból a terepi program sem hiányozhatott, a szakemberek Bakonybél nevezetességeivel ismerkedhettek meg.

Szerdán a 2014. év központi ökoturisztikai programokról, a közös megjelenési lehetőségekről esik szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!