Hírek

2013.11.10. 19:23

Libator és újbor

Paloznak – A hideg szél és a csepergő eső sem riasztotta el a település lakóit a Márton-nap megünneplésétől.

Varga Ibolya

Ezúttal is összefogtak a helyben működő szervezetek, a Paloznaki Civil Egyesület vezetésével a Paloznaki Szőlőhegyi Egyesület és helyi vállalkozók vettek részt a szervezésben. A programok a faluházban kezdődtek, ahol dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész mutatta be, hogy miként jelennek meg a Márton-napi szokások a magyar írók alkotásaiban. A témát szélesebben értelmezte, helyet kaptak az előadásban azok a jelenetek, melyek a magyaros finomságok elkészítésével, illetve elfogyasztásával kapcsolatosak.

A tájház udvarán tartották meg a legtöbb programot. Itt szentelték meg a borokat, melyeket később kóstoltattak is a helyi gazdák. No nem azokat, amelyeket megszenteltek, hiszen azoknak különlegesen jó tulajdonságaik lettek. Szokás egy részüket visszatölteni a hordókba, mert ezzel az edényben lévő teljes mennyiség minősége javul. Gyógyító tulajdonságokkal is felruházták sokáig a szentelt bort. Egyes vidékeken szokás ezen az ünnepen a töklámpások faragása, most erre is lehetőséget kaptak a fiatalok. Aztán egy-egy gyertyával ki is próbálhatták, hogy elég félelmetes-e az alkotásuk. 

A nagy sátorban az alkalomhoz illő ételeket lehetett kóstolni, melyek elkészítését Fülöp László mesterszakács irányította. Kapható volt libatoros káposzta cipóban, valamint libazúzából készített pörkölt. Desca hungarica néven azt mutatták meg, hányféle variációja lehet a libazsíros kenyérnek. Ezekhez kóstolgatták szorgalmasan a borokat, de nemcsak idei, hanem kiforrott tavalyi is volt a kínálatban. A napot libabállal zárták, melyen Dj. Rezsó és Dj. PaCi gondoskodott a jó zenéről. A vendégek tombolán probálhattak szerencsét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!