Hírek

2013.12.19. 19:40

Váltsunk életmódot!

Veszprém - A közösségek, az egyén támogatása az egészséges életmód kialakításában az országban teljes egészében gazdátlan volt.

Varga Domokos Péter

Dr. Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtikára szólt erről a Veszprémi Egészségfejlesztési Iroda ünnepélyes átadásán. A hazai egészségügy első embere kifejtette, a háziorvos instrukciói után az egyénnek eddig nem volt hova fordulnia. Nem volt intézmény, amely az életmódja váltásában tudta volna segíteni. Most az országban megnyíló 58 egészségfejlesztési iroda teszi lehetővé, hogy az egészséges életmódra, a prevencióra rászoktassák az embereket. Erre azért van szükség, hogy megváltoztassuk azokat a tragikus halálozási statisztikákat, amelyek terén a világban még mindig vezető helyet foglalunk el. A minisztériumban éppen most dolgoznak azon, hogy minden egészségfejlesztési irodába eljuthasson a szűrőbusz, amelyről a nyár folyamán a megyében is jó tapasztalatokat szerezhettek.

 

Az egészségfejlesztési iroda működésésről annak vezetője, dr. Ráczné Freidler Andrea adott tájékoztatást. Elmondta, céljuk a korai és elkerülhető halálozást befolyásoló életmód javítása, a saját egészség iránti felelősségérzet és az öngondoskodás képességének erősítése, valamint az egészséges életvitelhez szükséges tudás elsajátításának támogatása. Az iroda 2014. január 6-tól fogadja Veszprém, a veszprémi járás és a volt kistérség lakosait, ahol egészségfejlesztő, klinikai szakpszichológus, gyógytornász és dietetikus segíti a munkát, valamint az együttműködő partnerek révén orvosokat és külső szakértőket vonnak be.

Végezetül dr. Navaracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy kulcsot adott át dr. Ráczné Freidler Andreának, ezzel erősítette meg, hogy az egészségfejlesztési irodát használatba vették.

Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy másfél éve járt Veszprém egyik dán testvérvárosában. Ott bemutattak nekik egy, az önkormányzat által fenntartott prevenciós intézményt. Ekkor ő úgy érezte magát, mintha egy űrutazáson venne részt. Azt, hogy egészségügyi tanácsokat adó közalkalmazottakat foglalkoztassanak, jövőbeli fikciónak érezte. Ehhez képest mindössze másfél esztendő telt el, és itt Veszprémben is létrejött ez az intézménytípus. Elindult nálunk is az a prevenciós program, amelyről bizton állítható, hogy a jövőnek szól. Fontos lenne, hogy ezt minél többen vegyék majd igénybe.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!