Hamvazószerda - Megkezdték a húsvéti előkészületeket

A bazilikában a nap folyamán a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gyakorlóiskola növendékei, tanárai számára celebrált ünnepi szentmiséket Márfi Gyula érsek, Nagy Károly, a bazilika plébánosa, és Felker Zsolt káplán, valamint Takáts István, az iskola lelki igazgatója. Reggel az első szentmisén a 11–12. évfolyam növendékei vettek részt. Takáts István atya bevezető szavai a nagyböjt értelmére hívták fel a figyelmet: ha nem nézünk szembe életünk árnyékosabb oldalaival, vétkeinkkel, nem tudunk gyógyulni, s örömeink sem oldoznak fel lélekben.

A szentmisét Márfi Gyula érsek mutatta be a növendékek ministráns, felolvasó és énekes szolgálatával. A most következő időszak hagyományosan kialakult elnevezései nem fejezik ki valójában nagyböjt és húsvét benső lényegét, mutatott rá szentbeszédében a főpásztor. Sem nagyböjt szavunk, még inkább a hamvazószerda előtti húshagyó kedd, de maga a húsvét elnevezése sem utal az ünnep lényegére, hanem csupán a korábbitól eltérő étkezési szokásrendet sejtet, mintha csak a hús elhagyása és visszavétele volna a fontos. Pedig a most kezdődő negyvennapos időszaknak a középpontjában a bűnbánat áll, emelte ki. Mióta ember él a földön, mindenki vétkezik különféle módon, s aztán megbánja azt és Isten segíti őt, megszabadítja a bűn terhétől. A felvilágosodással erősen megrendült a bűntudat a világban, emlékeztetett, mivel szószólói szerint az ember születésétől tökéletes, s bűnről beszélni értelmetlen. Ennek mai párhuzama, amikor a bűnt és a devianciát pusztán másságnak tekintik. Többen a keleti vallások hatására hirdetik, hogy az embernek önmagát kell feloldoznia. De ez még senkinek nem sikerült. Mi, keresztények bízunk abban, hogy Isten megbocsát, feloldoz bűneink alól, ha bűnbánatot tartunk, s újrakezdhetjük, tiszta lappal folytathatjuk az életünket, zárta gondolatait az érsek.

A szentmise végén következett a hamvazás szertartása, amikor az előző évről maradt virágvasárnapi megszentelt barka elégetésével nyert hamuval az érsek keresztet rajzolt a hívek homlokára, miközben a paradicsomi kiűzetés igéivel hívta fel őket bűnbánatra: ,,Emlékezzél meg, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”

A hamvazás szertartása kezdetben csak a nyilvános bűnösöknek szólt, akik bűnbánati ruhát öltöttek, hamut hintettek a fejükre, és az ős-szülők paradicsomi kiűzéséhez hasonlóan őket is „kiűzték” a templomból, s csak nagycsütörtökön fogadták vissza őket, hogy az egyház közösségében ünnepelhessék a húsvétot. A 10. században megszűnt ez a nyilvános vezeklés, s helyébe lépett a mindenkire kiterjedő hamvazkodás. A hamu a mulandóság, a gyász, az alázat jelképe már a zsidó vallásban is; beavató és megtisztító eszköz, ugyanakkor magában rejti a feltámadás, az élet, az újrakezdés lehetőségét is.