Hírek

2015.02.10. 11:28

Összefogtak a BMW-sek Hannáért

Csabrendek - Rengeteg ajándékkal és több, mint 330 ezer forinttal érkezett harminc BMW tulajdonos Kalmárné Bódis Veronikáékhoz, hogy segítsék a kis Hanna gyógyulását.

Tóth B. Zsuzsa

A Pfeiffer szindrómában szenvedő két és fél éves kislányról már több alkalommal írtunk lapunkban. Szülei, Vera és Zoli mindent elkövetnek mielőbbi gyógyulásáért, azonban rendszeres fejlesztésekre, foglalkozásokra kell járniuk, ami pedig nem olcsó dolog. A sümegi Tulok Lucián újra gyűjtést szervezett a BMW-sek körében, így felhívására vasárnap a rossz idő ellenére is több, mint harminc gépkocsi gördült be a várparkolóba. Lucián elmondta lapunknak, hogy nagy sikert aratott a gyűjtés. Érkeztek autósok a környékről, de még Sopronból és Budapestről is, összesen nagyjából nyolcvanan voltak. Senki sem ment üres kézzel, a csabrendeki családnak mindannyian vittek ajándékot.

A csabrendeki Kalmár Hannának rengeteg ajándékot vittek a BMW-sek vasárnap. A képen a vendégek között Hanna és családja. Fotó: Tulok Lucián

- Vera meghatódott, annyira örült, mi pedig ígértük, hogy eztán is figyelemmel kísérjük a család sorsát - mondta Lucián. Hozzátette, hogy akik nem tudtak ott lenni a találkozón, azok közül többen jelezték már segítő szándékukat, még mindig érkeznek a felajánlások. Vera pedig kérte, hogy tolmácsoljuk köszönetünket a lapon keresztül is.

- Nagyon barátságos, kedves vendégeink voltak, meg sem tudjuk köszönni azt a sok ajándékot, amit kaptunk tőlük! Hoztak például kiságyat Hannának, sok játékot, tartós élelmiszert, ruhát. Kaptunk számítógépet és nyomtatót is. Hanna hamar megbarátkozott a vendégekkel, akikkel gyerekek is érkeztek, ennek külön örült - mondta Vera boldogan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!