Rainer Pál történész szerint a szabadságharc és a tizenkét pont üzenete ma is él

A legtöbb jog, melyért az 1848-as hősök küzdöttek, és melyeket a tizenkét pontban megfogalmaztak, ma is érvényes; megalapozták a polgári jogállam kialakulását, számos intézmény, többek között a felelős kormány és minisztérium, az elkülönült közigazgatás és bíróság működését. Laczkó Dezső saját korában az 1900-as évek elején felmérte az akkori tárgyak, relikviák jelentőségét és elkezdte az értékes anyagok gyűjtését. Akkor még éltek olyanok, akik részt vettek a szabadságharcban. A legtöbb tárgy ezért is nevesíthető és ismert a története, mely sokszor kalandos fordulatokban bővelkedett. A gyűjteményt a korabeli események fényében Rainer Pál történész mutatta be az ünnephez kapcsolódva.

A forradalom és szabadságharcban néhány százan Veszprém megyeiek és veszprémiek is részt vettek. Ezt is bizonyítja a honvédeket ábrázoló fénykép, amely a múzeumban található. Emellett több emléktárgy is fennmaradt, melyek alapján képet kaphatunk a korabeli szokásokról, hadi viseletekről és akár a divatról is.

A gyűjtemény egy része egy ismert személyhez, Perczel Mór tábornokhoz köthető, akinek a rokonsága részben Veszprém megyében, Lovászpatonán és Veszprémben élt. Fennmaradt tőle egy magyar katonai érdemrend 2. osztálya szalaggal együtt, melyet a tábornok a forradalmi kormánytól kapott, és mely kitüntetésből közel négyszáz darabot adományoztak.

Perczel Mór szintén készíttetett kitüntetést, a Szenttamási Emlékérmet. A tárgy története a Szenttamás nevű településhez kapcsolódik, ahol 1849-ben magyarellenes szerb felkelők táboroztak. Perczel csapata 1849-ben elfoglalta a bázist. A csata emlékére készíttette Perczel katonáinak a kitüntetést.

A csata alatt Perczel egy ószláv nyelvű misekönyvet is zsákmányolt, melyet eredetileg 1538-ban Velencében nyomtattak. A könyvön, mely szintén a gyűjtemény része, közelről templomi szertartások nyomait őrző viaszpecsétek látszanak.

Több emléktárgy fennmaradt, melyek alapján képet kaphatunk a korabeli szokásokról, hadi viseletekről és akár a divatról is. A képen Rainer Pál Fotó: Balogh Ákos

A gyűjteményben láthatóak továbbá egy nemesvámosi református tanító, Paál József honvéd százados, húsvágási felügyelő relikviái, többek között honvéd csákók. József testvére, Paál Dénes tüzér főhadnagy, mérnök szintén részt vett a forradalomban.

Ritkaságnak számít az egyedi kivitelezésű vállszíjas tölténytáska, amely egyben szolgálati jelvény volt. A fedelén Magyarország címere látható, hordszíján pedig kétszer is szerepel Veszprém vármegyének a címere. Valószínűleg egy Veszprém vármegyei lovas nemzetőr tiszt viselte. Az unikális kidolgozás teszi különlegessé a tárgyat, melyhez hasonló más múzeumban nem található. A reformkorban szerettek kimagasló történelmi személyiségekhez kapcsolni ruhadarabokat. A kék atilla egy gyalogos nemzetőr hadnagyé volt, s Várpalotáról került a múzeumba 1904-ben. Ez is ritkaságnak számít, hiszen a legtöbben saját ruhájukban vettek részt a harcokban. Szintén különlegesség a nemzeti színű karszalag, melyet Laczkó Dezső gyűjtött.

A megtorlás idején sokan hordtak olyan darabokat, amelyek a nemzet gyászához kötődtek. Divat volt viselni relikviákat ékszerként: ezüst hatkrajcárosokból a hölgyeknek ékszerek, kitűzők és karperecek készültek. A karkötőkön az ezüst hatosokat Magyarország címere díszítette, szemben a gyűlölt császári kétfejű sassal, ezért számított kedveltnek a magyar érzelmű hölgyek körében. A múzeumban látható darab középső medalionjába egy miniatűr Kossuth-kép van beillesztve, amely még egyedibbé tette azt viselője számára. A kiállítás része egy fekete női ruhaderék, mely szintén a gyászhoz kapcsolódik és népszerű viselet volt.

A rabságra asszociál a fémlánc, amely íróasztali dísz lehetett. Látható egy bilincspárt imitáló, fából faragott tárgy a fogoly emléke felirattal. Ezt feltehetőleg egy ügyes kereskedő készítette.

Megmaradt a Veszprém vármegyei nemzetőrség zászlója zászlórúddal együtt. Mellette látható egy zászlótöredék Magyarország koronás kis címerével, amely arra emlékeztet, hogy a katonák a zászlót a fegyverletételeknél sok esetben szétvágták és elrejtették, így óvták meg a becsületet és
előzték meg, hogy az az ellenség kezére kerüljön.

1898-ban volt a forradalom ötvenedik évfordulója, amikor országszerte, az uralkodóházzal történő kiegyezés jegyében nagyobb megemlékezéseket tartottak. Április 14-én szentesítette a király a '48-as törvényeket. Hogy tompítsák a forradalom élét, ezt a dátumot tették hivatalos ünneppé. Március 15-e az Osztrák Magyar Monarchia széthullása után, a Horthy-kortól, 1927-től lett hivatalos állami ünnep Magyarországon.

- Amikor 1848-ban felmerült, hogy helyre kell állítani Magyarország önállóságát, jó ideig többek, közöttük Kossuth Lajos sem gondolta azt, hogy Ausztriától el kell szakadni. Nyilván azt akarták, hogy Magyarországot a saját törvényei alapján kormányozzák és ilyen szempontból ne legyen egységes a monarchiával. Később az udvar erőszakos ellenfellépése Kossuthot eltántorította ettől és kialakult a mérsékeltebb béketábor. Kossuth 1849-re már a Habsburgokkal való teljes szakítást szorgalmazta. A békepárt a másik oldalt, a mérsékeltebb elemeket foglalta magába, ehhez csatlakozott többek között Jókai Mór is. Ők a Bécs-csel való megegyezést szorgalmazták. Ezért utóbbiakat a radikálisok sokszor árulónak tekintették. A haladás ügyét azok képviselték, akik polgári jogállam felállítását látták jónak. Ez a forradalom után, húsz évvel a kiegyezést követően kezdett megvalósulni - fogalmazott Rainer Pál.

A történész kiemelte, a tizenkét pont foglalja legjobban össze a '48-as törekvéseket. Haza és haladás a reformkor jelszavai ma is aktuálisak. A polgári szabadságjogok a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság, a törvény előtti egyenlőség máig becsült elvek:

- Ha körülnézünk, találunk több olyan országot, még akár Európában is, ahol ezek az elvek ma sem valósultak meg. Sokakat, akik ezek alapján akarnak élni, üldöznek vagy ellehetetlenítenek. A '48-as jelszavak és követelések ezért napjainkban is aktuálisak és figyelemre méltóak.

Március 15-e az Osztrák- Magyar Monarchia széthullása után, 1927-től hivatalos állami ünnep Magyarországon