Hírek

2015.04.07. 16:05

Tapolcai választás - Gyurcsány: A kormány minden nap árt az országnak

Ajka - A kormányváltás mellett szólaltak fel az MSZP és a DK személyiségei ma délután a belvárosi sétáló utcán.

Penk Tímea

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke, Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese és megyei elnöke, valamint Pad Ferenc országgyűlési képviselőjelölt beszélgetett a város lakóival.

– Olyan országot szeretnénk, ahol a kormány nem mondja meg nekünk, hogy hogyan éljünk, hanem abban segít, hogy egy kicsit sikeresebbek legyünk – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Elmondta, hogy öt saját gyerekének és két unokahúgának a nevelése során megtapasztalta, hogy mindenkivel máshogyan kell bánni. Szerinte Magyarországnak a sokarcúságból és sokféle mentalitásból kellene merítenie, hiszen az emberek különbözőek. A volt miniszterelnök Pad Ferencről elmondta, hogy az itt élő emberek közül való, ismeri a helyi életet.

– Cél az ellenzék erősítése, nem pedig az ellenzéken belüli erőviszonyok kialakítása – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Kiemelte, hogy az MSZP és a DK egyaránt a jelenlegi kormány távozását kívánja, és inkább holnap, mint holnapután - fogalmazott. A volt miniszterelnök szerint a jelenlegi kormány minden nap árt az országnak, az előrehozott választásokét Pad Ferenc is tenni tud.

– A vasárnapi választásnak szimbolikus jelentése is van, hiszen ősz óta kormánypárti jelöltek fontos választáson nem tudnak nyerni. Az országban kormányváltó hangulat uralkodik, ennek fenntartásában van jelentősége a jelenlegi választásnak – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy nem szabad a radikális jobboldalról megüzenni a kormánynak, hogy elég volt. A DK-elnök szerint nyugodt hangra, kiszámítható és mérsékelt politikára van szükség, amit Pad Ferenc képvisel.

 

Gőgös Zoltán arról szólt, hogy a jelenlegi hatalom ellen csak szövetségben lehet fellépni, ezért ajánlja Pad Ferencet. A képviselőjelölt abban bízik, hogy a választópolgárok megértették a céljaikat.

– Veszprém megye bekerülhet az újkori történelemkönyvbe azzal, hogy itt kezdték el megbontani azt a kormányt, amely évtizedekre akart berendezkedni. Ez a rombolás nem folytatódhat – hangsúlyozta Pad Ferenc és a választópolgárok szavazatait kérte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!