A szülésre sem emlékezett, rejtélyes betegség támadta meg az anyát – A Napló idén egy pápai családnak szervez gyűjtést

Olvasóink az elmúlt években megszokhatták, hogy a Napló év végén gyűjtést szervez egy-egy segítségre szoruló személynek vagy családnak. Idén a pápai Simon László és felesége, Orbán Annamária, valamint kislányuk, Vivien támogatására kérjük kedves olvasóinkat. Az ő hármasuk története egyszerre iszonyatos, félelmetes, szívszorító, ugyanakkor pozitív és példamutató is.

December 24-én az utolsó dísz is felkerült a karácsonyfára, aztán jött a filmszakadás. Fájdalmas szülés, hónapokig tartó kórház, lebénulás, rengeteg kín és küzdelem. A napló idén egy igazi túlélő pápai család számára kéri olvasóink segítségét.

Vivien óriási szemekkel nézi a jövevényeket, az alig tíz hónapos, tüneményes, fejlett kislány nem tudja, de talán sejti, hogy minden, ami körülötte van, az óriási, emberfeletti erőfeszítés eredménye. Van anyukája, van apukája és van otthona.

Fotós kollégámmal egy meleg, rendezett lakásba lépünk be. Egyáltalán nem feltűnő, hogy nincs konyhabútor, és a plafonról is csak egy villanykörte lóg magányosan.

Első pillantásra semmi nem jelzi az elmúlt közel egy év viszontagságait, könnyeit, nyomorúságát, az intenzív osztályokat, az élet és halál között lebegést, a lebénulást, az anya fájdalmát és a családfő mérhetetlen erőfeszítését, a remény és a reménytelenség birkózását.

Orbán Annamária, Simon László és Vivien már túl vannak a nehezén, de még támogatásra szorulnak
Fotó: Penovác Károly

Aki viszont végighallgatja a pápai család történetét, már látja a villanykörtét, a hiányzó bútort, és látja az apró, de éles ráncokat a szemek alatt, valamint a dacoló makacsságot bent a szemekben. – A terhesség vége rettenetes volt, nagyon fájt a hátam és iszonyatosan bedagadt a lábam, de ennek akkor még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az orvosok. Már vártuk a picit, végül december 24-én kerültem kórházba, még feldíszítettük a fát, aztán mentünk is – emlékszik vissza Orbán Annamária, akinek az ezt követő hónapokból alig maradt értékelhető emléke.

Vivien december 25-én született meg, császármetszéssel hozták világra, anyukája nem bírta tovább a fájdalmakat. A furcsa az volt, hogy a rosszullét a szülés után sem múlt el. A kislány egészségesen érkezett, azonban Annamária továbbra is sokat hányt és szörnyű volt a közérzete. December 30-án hazaengedték, ám egy nappal később majdnem tragédia történt. – Lementem a gyógyszertárba, ahonnan nagyon siettem haza – veszi át a szót az apa, Simon László, aki azt mondja: hatalmas szerencséjük volt. Előreengedték a sorban, aztán összefutott barátaival, akiket udvariasan lerázott, mondván, siet, s amint hazaért, felesége rohamot kapott. – Fennakadtak a szemei, gyorsan elvettem tőle a gyereket, azonnal tudtam, hogy nagy baj van. Ancsát épp hívta a barátnője, akinek mentőtiszt a férje, a telefon leesett, kihangosodott, és én rögtön kérdeztem tőle, hogy otthon van-e Tomi. Szerencsére otthon volt, gyorsan jött a segítség. Hárman ugrottak rá Ancsára, összetörték a kanapét, annyira kellett igyekezniük. A kórházban újabb rohama volt, majd Ajkára, aztán Veszprémbe vitte a mentő. Intenzív osztályra került.

Ancsa, aki ezt követően csaknem három hónapot töltött az intenzíven, ebből nem emlékszik semmire, sőt már akkor is problémái voltak a rövid távú memóriájával. Ma már mosolyognak rajta: úgy néztek ki, mint egy film, Az 50 első randi című vígjáték főszereplő párja, mindent ismételniük kellett, újra és újra. Persze abban a pillanatban ez nem volt vicces, Ancsa egy időben arra sem emlékezett, hogy szült. Akkor úgy gondolták, agyi trombózison esett át, de később kiderült, teljesen másról van szó.

László folyamatosan ingázott Pápa és a megyeszékhely között. A pici ellátásában anyukája és Ancsa szülei segítették. Volt, hogy a kórházból hazaért este kilenc órára, amikor jött Ancsától a telefon: hol vagy, miért nem jöttél? Beült a kocsiba és visszament. – A feleségem hallucinált, volt, hogy éjjel összepakolt és elindult, úgy vitték vissza a folyosóról. Később már le volt kötözve, öntudatlan állapotba került, magánál volt, de igazából mégsem volt velünk. Amikor összeomlott a keringése, nagyon megijedtem. Négy napig mesterséges altatásban tartották, később kiderült, ez mentette meg az életét.

Ancsa időközben lebénult, kihullott a haja és 38 kilóra fogyott. Az orvosok rengeteget tanácskoztak az esetével kapcsolatban, végül március végén – már a pécsi kórházban – megszületett az új diagnózis: akut intermittens porphyria. Ez egy anyagcserezavar, genetikai betegség, voltaképpen azt okozza, hogy az összes ásványi anyag kiürül a szervezetből.

A pár ma is meghatódik, ha visszagondol arra a napra, amikor Ancsa hosszú hónapok után ismét találkozhatott kislányával. – Az jó pillanat volt – mondja szinte hang nélkül László, Ancsa könnyekben tört ki, boldog volt, pedig meg sem tudta fogni gyermekét.

Az asszonynak újra kellett tanulnia járni, László pedig esténként először őt, majd Vivient fürdette meg. Ancsa remekül haladt, de még mindig kórházban van. Pécsen állt először lábra, április óta Pápán tölti rehabilitációját. Az ujjait még nem tudja sem teljesen behajlítani, sem teljesen kinyújtani, lábai is gyengék, de szorgalmasan végzi a gyógytornát, és némi időre már kiengedik a családjához.

A korábban raktárosként dolgozó László időközben elveszítette az állását, hiszen nem tudott bejárni a munkahelyére. Akkori főnöke rendes volt, két hónapig még kapta a fizetését, de ez természetesen nem mehetett a végtelenségig. Elment munkanélkülire, július óta viszont csak a gyedből és a családi pótlékból élnek. Segélyre nem jogosultak. Albérletüket így nem tudták fizetni, jelenleg önkormányzati bérlakásban laknak.

Hangsúlyozzák, nagyon hálásak az eddigi segítségért a családnak, a barátoknak, az orvosoknak, ápolóknak, László futballklubjának, az Ugod SE-nek, amely még meglepetés gyűjtést is szervezett. Akadt olyan adakozó, aki ismeretlenül küldött pénzt. Azt mondta, azért, mert látta Lászlót a pályán, hátrányban a meccs végén kapusként rohant előre, megpróbált gólt szerezni. Ez lenyűgözte.

Igen, ilyen nagy küzdők ők. Ancsa, László és Vivien is. Elszakadt a családi film, de emberfeletti erővel, természetes vasakarattal újra befűzték azt. És már nem túlélnek – élnek.