Hírek

2016.06.06. 15:12

Jönnek az amerikaiak - Ismét hadgyakorlat lesz a Bakonyban

Várpalota – Június közepétől egészen augusztus végéig amerikai és magyar katonák gyakorlatoznak a központi gyakorló- és lőtéren, közölte lapunkkal Oszlánszki Béla alezredes.

Szabó Péter Dániel

A megyénk lő- és gyakorlótereit üzemeltető MH Bakony Harckiképző Központ megbízott parancsnoka elmondta, június 18. és augusztus 29. között éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot hajtanak végre az amerikai páncélos felderítő zászlóalj és a MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is térségünkben gyakorlatozik az amerikai haderő
Fotó: Szabó Péter Dániel

A megjelölt időtartamban több alkalommal nappali, illetve éjszakai lövészetekre is számíthatnak a lőterek térségében élők. A nagy zajjal járó lövészeteket várhatóan hétfőtől-csütörtökig reggel hat és este tizenegy óra között, illetve pénteken reggel hat és este hat óra között hajtják végre a két nemzet katonái.

Oszlánszki alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a kiképzés ideje alatt a gyakorlótér körüli utakon megnövekedhet a katonai gépjárművek forgalma. A lánctalpas harcjárművek intenzív mozgása, valamint az éleslövészetek miatt biztonsági okokból a területen átvezető túraútvonalak használata szigorúan tilos. A lövészetek kijelölt napjairól további tájékoztatást a későbbiekben ad majd az MH Bakony Harckiképző Központ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!