Hírek

2016.10.20. 15:55

Együtt élni egy alkoholistával - Hogyan válik pokollá egy család élete?

"A feleségem húsz éven keresztül ivott, amiért én is felelősnek érzem magam. Ő már tizenkét éve nem nyúl a pohár után, én tíz éve járok olyan csoportba, ahol az alkoholbetegek hozzátartozói gyógyulnak. Életünk előző időszaka a gyerekeinket is megviselte, hiszen az alkoholizmus családi betegség." - meséli a 61 éves Bálint.

Mátételki András

- Emlékszem, egyszer az anyám azt mondta, hogy, te, ez a Gitta olyan jóízűen issza a bort, még csettint is utána. Megnyugtattam, téved, semmi probléma vele. Amikor fiatal házasként elmentem a kollégákkal több napra kirándulni, az egyik este én előbb feküdtem le, a nejem ott maradt a többiekkel. Másnap az elejtett megjegyzések arról szóltak, hogy a párom sokat ivott, egyesek szerint berúgott. Aztán már a hétköznapokban én is észrevettem rajta, hogy iszogat. Kimagyarázta: rossz napja volt, egyedül érezte magát, sok volt a munkája. Nem foglalkoztam vele, ő dolga, oldja meg. Ilyen alapon, gondoltam, én is piálhatnék, ugyanis három műszakba jártam, volt másodállásom, társadalmi elfoglaltságom is, na, meg a nyaralóépítés a Balcsi-parton. Időnk se volt rá, hogy a másik lelkével foglalkozzunk, de ezt én nem is igényeltem. Nem olyan családból származom, ahol a lelkizés fontos lett volna. A férfi dolgozzon, mindent teremtsen elő a családjának - ebben a szellemben nőttem fel. Amúgy az apám rendszeresen ivott. Hányszor hallottam a szüleimet veszekedni! Sokszor úgy éreztem, hogy az anyám kibírhatatlan természete miatt jutott apám erre a sorsra - mondja a férfi, majd így folytatja:

- Amikor a feleségemnél már teljesen egyértelművé vált, hogy alkoholbeteg, mi is úgy kezdtünk élni, mint a hasonló sorsúak: veszekedtünk, kiabáltunk, és néha még verekedtünk is... A piát eltüntettem a lakásból, de akkor vett magának. Nem adtam neki pénzt, erre a gyerekek perselyéből lopott, vagy kölcsönkért a szomszédtól. Amikor rázártam az ajtót, lemászott az erkélyen. Mindezt közösen éltem meg a gyerekekkel. Hetedikes volt a lányom, amikor azzal állt elém: Hagyd el az anyut, legalább apánk maradjon! Mindenünk megvolt, mégis kezdett szétcsúszni a család. Akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség, gyengeségnek, jellemhibának tartottam. Aki iszik, bármikor abba tudja hagyni, mint én is, amikor kiderült, hogy hasnyálmirigy-gyulladásom van.

- Az alkoholistákat megvetettem, szemét embernek tartottam őket. Elvesztették az állásukat, széthullott miattuk a családjuk, sokan belehaltak. Csak le lehet tenni azt az átkozott poharat! Volt, hogy Gitta egy-két évig nem ivott, vagy csak pár hónapig, aztán megint ott feküdt aléltan az ágyon. Én meg mentegethettem a cégénél, hogy aznap miért nem tud bemenni.

A család összes teendője átcsúszott hozzám. Mindenről és mindenkiről én gondoskodtam. Végül is egy kérdés uralta a mindennapi életünket. Ma ivott vagy sem? És mit csináljunk vele és magunkkal? Rá kellett döbbennem, én is beteg lettem mellette, lelkileg. És persze a gyerekek is.

Vittem orvostól orvosig. A dokik leginkább depresszióval kezelték, az alkoholizmusa csak az utolsó időszakban merült fel komolyan. Kilencszer fordult meg a pszichiátrián, volt, hogy hónapokat töltött bent. Egyszer azt mondta: Apuci, segíts rajtam! Na, ez volt az a pont, amikor elfogadta, hogy be kell feküdnie fél évre a szigetvári kórház addiktológiai osztályára.

Akkor már húsz éve ivott. Sokszor halálfélelem gyötörte, s lefogyott 35 kilóra. Ott kezdett felépülni, visszatért az értelme, életkedve. Szívvel-lélekkel végezte odabent az előírt programot. Maga volt a csoda nekem és a gyerekeknek! Az első szabad hétvégéje jól sikerült, alig vártam a következőt, akkor volt a 28. házassági évfordulónk. Az évek alatt megutált, meggyűlölt feleségembe újból szerelmes lettem. Ha jól emlékszem, egy hétre engedték haza, a második napon berúgott. Nem tudtam az okát, visszavittem a terápiára, ahol a fejemhez vágták, hogy én rontottam el mindent, mert nem vagyok hajlandó változni. Min kellene? - kérdeztem magamba roskadva, hiszen mindent megtettem érte. Még két hétig volt bent, aztán kiengedték - részegen hoztam haza...

Padlót fogott a család. A nejem meg előállt azzal, hogy váljunk el. Egy keddi napon mentő vitte be ismét a jól ismert pszichiátriára. Mit tegyek? - kérdeztem a főorvost. Hagyja ott ezt a részeges disznót, különben maga is rámegy - kaptam a meghökkentő tanácsot. Aztán kaptunk még egy esélyt. Kimentünk a kórház parkjába, ahol vagy két órán át beszélgettünk. Talán nem hangzik érzelgősnek, ha úgy fogalmazok, hogy akkor - évtizedek után ismét - összeért a lelkünk. Akkor olyan dolgokról beszélt, amikről addig soha. Milyen nehéz volt neki otthagyni a szeretett alföldi városát, s átköltözni hozzám, a kisvárosba, ahol senkit nem ismert. A szakmájának is hátat kellett fordítania, végül is miattam. Felnézett rám, s nem mert nekem ellentmondani.

Röviddel ezután a névtelen alkoholisták klubjába kezdett járni. Elvittem kocsival, s láttam, ahogy ölelgeti az új barátait. Mindig is utáltam az alkoholistákat, na, most itt vannak ezek vagy tizenöten, miféle társaságba került a nejem?! Ettől kezdve ismét rosszul éreztem magam vele. Szemmel láthatóan kezdett felépülni, már nem kellett rá figyelnem, irányítanom, hazudozni másoknak miatta.

Valójában fogalmam sem volt, hogy mit csinálnak abban a klubban, amit ők röviden csak AA-nak neveznek. Mivel internetem nem volt, ezért titokban fellapoztam a füzeteit, könyveit, innen tudtam meg, hogy külön csoportjuk van az alkoholisták hozzátartozóinak, Al-Anon néven. Amikor Gittát elvittem a szekszárdi összejövetelükre, én beültem a hozzátartozók foglalkozására. Itt kellett rádöbbennem olyan dolgokra, amik elvezettek oda, hogy a rossz tulajdonságaimon mindenképpen változtatnom kell, különben ismét pokol lesz a családi életünk.

Rendkívül őszinte légkör fogadott. Ott mindenki kitárulkozik, valóban kibeszélik a fájdalmukat. Nem tisztünk mások életét véleményezni, rákérdezni dolgokra, csak hallgatni a társunkat, amiből aztán ki-ki levonhatja magának a tanulságot. Elfogadtam a program egyik alapigazságát, amely arról szól: beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált. Mit is tettem én addig? Minden teendőt átvállaltam tőle, aki nyugodtam piálhatott, mert az ő problémájától nem állt le az élet. Az alkohol csak nekem és a gyerekeknek jelentett gondot, neki viszont minden bajára megoldást nyújtott. Bármennyire is furcsán hangzik, az alkoholistát hagyni kell a pokol legmélyebb bugyrába süllyedni, hogy aztán maga jusson el oda, hogy segítséget kérjen. Addig nincs esély arra, hogy kikapaszkodjanak a gödörből. Mert csak azt hajtogatják, hogy ők nem alkoholisták, hagyjuk őket békén.

Klubunk tagjai egyfajta önismereti program résztvevői, aminek talán a leglényegesebb eleme, hogy szembe- nézünk a hibáinkkal, s leszámolunk az énközpontúsággal. Örülnünk kell minden napnak, észre kell vennünk, mi több, szóvá kell tennünk a másik helyes cselekedeteit, ugyanakkor ne figyelmeztessük a hibáira, azt oldja meg ő. Ahogy az alkoholista, mi sem hetekben, hónapokban gondolkodunk előre, csupán az adott napra figyelünk, hogy azt szeretetteljesen éljük meg.

Megtanultam a társaimra figyelni, végighallgatni őket, s elfogadni azt, hogy szükség van az ölelésre, érzelmeink kimutatására.

Mindig is materialistának vallottam magam, mindemellett azt mondom: imával és meditációval higgyünk a magunk lelkére formált Istenben, mint a nálunk erősebb akaratú erőben. Nekem ez segített a hatalmas egóm lerombolásában. Nem járok ma sem templomba, de megköszönöm neki minden egyes napomat, amely önvizsgálattal zárul.

Kis pontok vagyunk itt, a Földön, hogy megváltsuk a világot, s nem dolgunk átformálni a velünk együtt élőket. Ő tizenkét éve nem iszik, s változatlanul hetente jár a klubba, én tíz éve vagyok a csoportom tagja.

Mostanra végleg sikerült lezárni a múltat. Gondolkodásomból eltűnt az ellenőrzés, az elvárás, a tökéletesség igénye, helyére egyre inkább a pozitív gondolkodás, az őszinteség és a mindenható szeretet került. Ennek köszönhetem, hogy a csodálatos feleségemmel ismét boldogan élünk, s jobban szeretem, mint valaha.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!