Botond helye a világban

Elemi erővel hajtotta a kerekeket, arcán az a fajta mosoly terült szét, amikor szabadnak és önfeledtnek érezzük magunkat. Csak ment, ment előre, a sokadik kör után, kiizzadva, zihálva gurult oda édesanyjához, aki a pálya mellett azonnal kabátot húzott rá.

Pár nap múlva ismét a stadionban találkoztunk, a nyolcesztendős Birnbauer Botonddal és szüleivel, Andreával és Zoltánnal. Amíg mi forró teát iszogattunk a büfében, addig a család két idősebb csemetéje, Dalma és Zsombor Szemán János atlétaedző foglalkozásán tréningezett. Botond sem sokáig időzött körünkben, sapkát húzott és lódult ki, tekerni a többiekkel.

- Teljesen normális terhességem volt, de rengeteg vizsgálatot végeztek, mert Dalma koraszülött volt, ám előzetesen úgy tűnt, minden rendben lesz - idézte fel a nyolc évvel ezelőtt történteket az édesanya.

- Botond programozott császárral jött a világra, időre született. Születéskor derült ki, hogy probléma van a babával, először, hogy dongalábú, de nemcsak ez volt a baj, igaz pontos diagnózisunk a mai napig nincs. Kiderült, hogy nem tudja nyelni a nyálát, a végtagjait rendellenesen tartotta, állandó felügyeletet igényelt, különben megfulladt volna. Három hetesen azt mondta az egyik orvos, hagyjuk ott a kórházban, mondjunk le róla, mert neki már úgyis mindegy. Minek kínozzuk a gyereket, úgyis meghal - szó szerint ezt mondták nekünk.

Ekkor döntöttünk úgy férjemmel, hogy hazavisszük, és lesz, ami lesz. Amíg lehet éljen velünk szeretetben, a családjával.

A fővárosban számtalan helyen megfordultak, több specialistánál is jártak. Három hónapos korában az orvosok gyomorszondát szerettek volna beültetni a kisfiúnak, de a szülei nem engedték, továbbra is rendületlenül bíztak, hittek abban, hogy Botond egy szépen napon szájon át tud majd enni, inni. Tizenöt hónapon keresztül Andrea így szájon át szondáztatta fiát.

Botond már egyéves kisfiúként az étkezésekkor ügyesen, ő maga tartotta és adagolta édesanyjának a fecskendőket a művelethez. Fontos tudni, hogy Botondnak nemcsak a végtagjai, hanem az állkapcsa is rendellenesen fejlődött.

- Amikor először megpróbáltam megetetni, negyven percig tartott, amíg alig nyolc milliliternyi tejet kanállal megevett. Eleinte csak csöpögtettük a szájába a bébiételt. Most már jobb a helyzet, két éve megtanult rágni. A kenyeret már elmajszolja, de leginkább csak levest és bébiételt eszik, az iskolában is - tudtam meg.

A nyolc év alatt tizenegy operációt végeztek Botondon. Idén például kétszer térdnyújtó műtétet hajtottak végre rajta, hamarosan, december közepén, a csípője is korrekcióra szorul, hogy a korosztályának megfelelően, szépen fejlődjön tovább. Persze az állandó orvosi kontrollok mellett rendszeresen gyógytornára jár, Gáspár Vera szakember a Dévény-módszer segítségével fejleszti a fiút.

Már a fentiekből is kiderült, Botond rendkívüli akaraterővel rendelkezik és ez a mindennapokból is kitűnik. Imád sportolni, és még az sem lehet akadály számára, hogy nem tud lábra állni. Ülve is hatalmasat tud a labdába rúgni. Az egyik műtétje után, mindkét lábán gipszet viselt, de még így is eljárt fociedzésre. Az ősszel pedig több futóversenyen is részt vett, speciális kerekesszékkel, amellyel akár terepen is tud haladni.

Bivalyerős felsőtestének köszönhetően egyszer úgy mutatott fricskát a csúfolódó gyerekeknek, hogy kézen járva eredt a nyomukba. Négy éve úszik és minden álma az, hogy a 2024-es olimpián, Budapesten rajthoz állhasson.

A sok-sok munkának, fejlesztésnek köszönhetően Botond idén szeptemberben megkezdhette az iskolát. Mivel szülei és a testvérei is
a Dózsába jártak, járnak, ezért a tradíció kedvéért őt is oda íratták be. Ezért beköltözött a család Veszprémbe, és szerencsére az iskola is örömmel fogadta a kisfiút.

Az édesapa, Zoltán az intézménnyel közösen részt vett az épületek akadálymentesítésében, így a kerekesszékes kisfiú is könnyedén tud közlekedni. Botond egész nyáron nagyon várta már az iskolakezdést, folyton azt kérdezgette, hányat kell még aludnia szeptember 1-ig, s most az angol-informatika szakos osztály egyik legjobb tanulója.

- Eleinte többször megkérdeztem magunktól, miért nekünk született ilyen gyermekünk. Aztán ráébredtem, Botond azért jött közénk, hogy helyrebillentsen minket, az értékrendünket - vette át a szót az édesapa, Zoltán, akitől azt is megkérdeztem, miként képes a szülő szembenézni a bajjal, és fittyet hányva a szakvéleményre, dacosan küzdeni, harcolni.

- Mert nincs más választásunk. Egyszerűen nem szabad mást nézni, csak a gyereket. És amikor a segítségre szoruló kisbabádat nézed, akkor nem tudsz gyenge lenni. Mész előre, szembeszélben, lehajtott fejjel, összeszorított fogakkal, csak mész, és eleinte minden megélt napnak örülsz, minden lépésnek, fejlődésnek. Most, nyolc év után azt mondom, ha kell, még egyszer végigcsinálnánk az egészet.

Ahogy cseperedik Botond és tágul az értelme, benne is felmerült már néhányszor a kérdés, miért kellett ilyennek születnie .

- Erre szülőként nagyon nehéz mit mondani. Mert nem az fáj nekünk, hogy miért ilyen, hanem az, hogy a kis lelkében milyen viharokat élhet meg. Szerencsére Botond nagyon okos fiú, megértette, hogy bármilyenek is legyünk, mindenkinek megvan a helye a világban. Neki is - fűzte tovább Zoltán gondolatait Andrea.

Kiizzadva, kipirulva és mindenekelőtt mosolyogva tértek vissza a gyerkőcök az edzés végeztével. És valóban. Annyi megpróbáltatás és kín után Botond megtalálta helyét a világban. Boldog, elégedett.