Hírek

2017.03.18. 08:05

Afgán kalandok - élménybeszámoló a MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokától

Várpalota - Afganisztáni élményeiről mesélt a Loncsosi Baráti Kör meghívására a napokban Vokla János ezredes, a MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) parancsnoka.

Szabó Péter Dániel

Vokla János több mint negyed évszázaddal ezelőtt, 1990-ben kezdte katonai pályáját páncélos tisztként a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, 2005-ben került Várpalotára, 2014 júliusa óta az MH BHK parancsnoka. Három alkalommal is szolgált parancsnokhelyettesként Afganisztánban az úgynevezett PRT-műveletekben (tartományi újjáépítési csoport).

- Azért hívtuk meg Vokla János ezredest a Loncsosi esték rendezvénysorozatra, mert kíváncsiak vagyunk, hogy tőlünk több ezer kilométerre, a világ másik felén milyen fel-adatokat látnak el a magyar katonák, de a központparancsnoktól abban a témában is első kézből kaphatunk információkat, hogy a Várpalota környékén található lőtereken milyen katonai gyakorlatokra számíthatunk az idei esztendőben - mondta el kérdésünkre az előadást megelőzően Vaczula István, a Loncsosi Baráti Kör elnöke.

Vokla ezredes szerint szerencsés katona az, aki afganisztáni műveleti területeken szolgálhatott, tőlünk több ezer kilométerre
Fotó: Szabó Péter Dániel

- Szerencsés katona az, aki a Magyar Honvédségből különböző afganisztáni műveleti területeken szolgálhatott. A tel-jes körű fizikális és mentális alkalmasság mellett szerencse is kellett ehhez - mondta el a Tési-dombon, a volt Béke étteremben kialakított közösségi helyiségben összegyűlt érdeklődők előtt a parancsnok, aki vetített képes előadásában részletesen bemutatta a külszolgálatban lévő katonák életét.

Vokla János hangsúlyozta, egyik kiemelt feladatuk a mozgásszabadság biztosítása volt, ugyanis az Afganisztán északi részén található tartományon több stratégiai fontosságú tranzitútvonal halad át. Az etnikai ellentétektől sem mentes területen nem volt egyszerű feladat szavatolni az utánpótlást szállító konvojok biztonságát, ám a magyar katonák különösen jó kapcsolatot ápoltak az afgán lakossággal, ami megkönnyítette a munkát.

A rendfenn-tartás mellett az Afgán Nemzeti Hadsereg kiképzésében is részt vettek, s a helyi rend-őrség is számíthatott a magyarok segítségére. Emellett a fő hangsúly az újjáépítésen volt és van a szinte középkori állapotban lévő országban. Az útépítés éppúgy feladat, mint például a vízellátás biztosítása - összegzett az ezredes.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!