Iszkáz

2017.02.19. 15:38

Pályáznak, szépülnek, fejlődnek

Iszkáz - Az egykori iskola épületét közösségi térré átalakítaná a község, most dolgoznak a pályázaton, tudtuk meg Cseh József polgármestertől.

Tisler Anna

Az épületben helyet kapna egy népfőiskolai terem, egy kézműves klubszoba és a nyugdíjas klubnak is alakítanának ki egy termet. A saját erőt, három millió forintot elkülönítették. Iszkáz csatlakozott a szeretetfalu elnevezésű programhoz, amelynek keretében többek között a zöldségtermesztésre tanítanák meg az érdeklődőket.

Az egészségmegőrzésre, gyógynövények megismerésére és termesztésére is ad lehetőséget a program. A konszolidációs alapból kapott 6.5 millió forintból a polgármesteri hivatal épületét újítják fel. Sportpark létrehozására is pályáznak, a 200 méteres futókör mellett az erőnlétet javító gépeket terveznek.

Útjaikat is karbantartják, Tüskevárral és Kisberzsennyel konzorciumban gépvásárlásra nyújtottak be pályázatot. A művelődési házban gyakoriak a rendezvények, a terem kihasználtsága nagy, ezért szükség volt új bútorzatra. Tavaly saját erőből a székeket cserélték le, száz darab új, kényelmesebb széket vásároltak.

A könyvtár az Eötvös Károly megyei könyvtár segítségével újult meg, polcokat kaptak, új könyveket szereztek be, az állományt számítógépre vitték. Vásároltak kivetítőt és projektort.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!