<u>Kisteleki sípjába fúj, a sok Kisteleki pedig vigyázzban áll</u>

(Persze ennek igazán gyanús előjelei nem voltak, hiszen nem jelentette ki a sportvezető, hogy kapitány aztán biztosan nem akar lenni. Korábban ugyanis azt mondta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke tutira nem lesz. Az lett, sőt sajnos ma is az.)

Az elitcsapat névsora is Kisteleki István kapussal kezdődik majd és csupa Kistelekivel folytatódik. A szotyit a nézőtéren Kisteleki István árulja majd álruhában és a kapunál is ő engedi be önmagát a lelátóra. Kánonban ordítja majd a két csapatot éltető rigmusokat: hajrá, hajrá, Kisteleki, szeretnénk ünnepelni, gyere ki . Anyád - mondja az egyik önmagát becsúszó szerelésnél, mire komoly galiba alakulna ki, hiszen anya csak egy van.

Természetesen a sípot is Kisteleki fújja, és mellényzsebéből elővéve a korábban szemöldökszedésre használt tükröt, abba mélyen belenézve ké- ri higgadtságra és meg- értésre a játékostársait.

Amikor pedig szigorú szavai következmények nélkül elszállnak az éterbe, akkor a kis Kisteleki hóna alá csapja a labdát és beszünteti a meccset.

Eljön az az idő, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségében is csupa-csupa Kisteleki ül majd. (Vagy már el is jött? Milyen felelős vezető az, aki e szervezet tagjaként elmegy a szövetségikapitány-választó rendkívüli ülésre, és úgy készül, hogy fél órája van a dologra, aztán szalad tovább?!)

Kisteleki itt, Kisteleki ott, Kisteleki mdenhol. A szövetségi kapitány körüli óriási habverés végére kiderült, hogy a régi-új szakvezető Várhidi Péter lett-maradt. Gondolom, alaposan megtépázott önbecsüléssel és közmegbecsüléssel.

Úgy tűnik, nálunk két meglehetősen ingatag karosszék van, ahová kizárólag némi sárba taposás után lehet beleülni: a köztársasági elnöké és a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányáé. Konzultálniuk kellene a hogyan továbbról...