Kosárlabda

2014.01.07. 08:46

Hazai pályán debütál a VESC

A férfi kosárlabda-bajnokság NB I/B Nyugati-csoportjának zajló kiírásában eddig kizárólag idegenben fellépett VESC január 8-án (szerda, 18 óra) idén először játszik hazai közönség előtt, az együttes a Győr-Szol Széchenyi Egye-temet látja vendégül.

Király Ferenc

Csak a legfanatikusabb veszprémi kosárlabda-hívek emlékeznek arra, hogy a VESC-sportolói – bajnoki mérkőzésen – mikor pattogtattak legutóbb a megyeszékhelyünkön. Eláruljuk, a kérdéses dátum 2013. május 24., igaz, az EnterHód Vásárhelyi KC akkor – a 9-20. helyért vívott rájátszásbeli csata végén – két ponttal távozott a királynék városából.

Ahogy mondani szokták, azóta sok víz lefolyt a Séden, a szakosztály vezetősége és játékos-kerete nagyban kicserélődött, ráadásul a gárda otthonául szolgáló Vetési gimnázium tornatermében az ősz elején felújítások kezdődtek. A rekonstrukció az év végéig tartott, ezért Petőfi Áron vezetőedző kollektívája ezen idő alatt terem- és tréningproblémákkal szembesült. S akkor még nem szóltunk az őket ért betegségekről, sérülésekről és az alapember Godena menet közbeni távozásáról. Emiatt jelenleg a tabella tizedik helyezettjei, három győzelemmel és hét vereséggel. Nem vitás: a csapatépítésük sem haladt a várt ütemben. Az évzárójuk mindazonáltal jól sikerült, a sereghajtó Budafoki KK otthonában 80–67-re nyertek. Mivel előtte négy vereségük volt zsinórban, a karácsonyi diadal jót tett a lelküknek.

A veszprémiek holnap a hetedik pozícióban lévő kisalföldieket fogadják, akik az idei pontvadászatban eddig ötször nyertek és hatszor kaptak ki. Noha idegenben nem túl fényes a mérlegük (1–3), néha kifejezetten szeszélyesek, soraikban érdemes külön figyelmet szentelni Gombásra (17,1-es pont-, illetve 11,7-es lepattanóátlaggal bír), a szintén négyes poszton vitézkedő Pappra (14,6-es pontátlag), valamint az irányító Drevenkára (12,2-es pont-, ill. 8,1-es gólpasszátlag).

A hazaiak ezúttal sem szándékoznak túl sok pontot engedélyezni a riválisnak, s a korábbinál hatékonyabb támadójátékkal szolgálnának felállt védőfallal szemben. Az elmúlt napokban sokat dolgoztak azért, hogy szerdán (is) megfelelő számú helyzetet dolgozzanak ki, illetve középtávolról és távolról pontosabban célozzanak. Petőfi-edző kiváltképp fegyelmezett és pontos kosárlabdát vár az övéitől. Remélhetőleg az ilyenkor felvillanó túlzott akarás, úgymond megfelelési kényszer nem csap át egyfajta görcsösségbe. Ha így lesz, akkor Vertetics Ádámék pörgős, élvezetes és eladható kosárlabdát adhatnak elő az első hazai összecsapásukon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!