Kosárlabda

2014.08.26. 12:10

Kámán Tamás 95 alkalommal húzhatta fel a válogatott mezt

Veszprém - Ha jó idő lesz időnként majd motorral jön Zalaegerszegről a veszprémi edzésekre. Szereti ugyanis a kétkerekűt, de ennél is jobban imád kosárlabdázni.

Novothny Ottó

Szülei is sportoltak, így aztán kérdés sem volt, hogy az iskolai csapatokban szerepet vállal. A foci és a kosárlabda között kellett döntenie, utóbbit választotta. Miután mindez Zalaegerszegen történt, természetesen a helyi klub korosztályos csapataiban lépett pályára, végig is járta a ranglétrát. Igaz ez még akkor is, ha tehetsége miatt kortársainál hamarabb került be a felnőtt keretbe. Mindössze tizenhét esztendős volt.

- Többé-kevésbé játéklehetőséget is kaptam, tizennégy évet húztam le anyaegyesületemben - mesélte Kámán Tamás, aki az idén először pályafutása során az NB I/B-ben lép majd pályára. - Aztán anyagi okok miatt Fehérváron, Pakson töltöttem négy évet, mielőtt ismét hazamentem. Sajnos a ZTE spanyol edzője közölte a felkészülés előtt, hogy az új rendszerbe nem tudtam beilleszkedni, így nem tart rám igényt.

Kámán 21 éves volt, amikor először bekerült a válogatottba és bár az Eb döntőbe nem jutottak ki soha, rengeteg pozitív tapasztalatot, sikerélményt gyűjtött a legjobbak között.

- Kilencvenöt válogatottság után mondtam, hogy elég volt, szeretnék már a nyári szünetben is pihenni kicsit - részletezte az okokat. - Külföldre azért nem mentem soha, mert hiányzott belőlem a kellő bátorság, vagy mersz. Most pedig éreztem még annyi erőt magamban, hogy a B csoportban segítségére legyek csapatomnak.

A fiatalember a kosarazás mellett az edzősködésbe is beletanult, így ha a bajnokságban nem is, a kispadon kapott feladatot az egerszegiektől.

- Maradtam a klubnál, ahol fiatalokkal foglalkozom. Ez az egyik utam, a másik már a veszprémiekhez köt. Lelkes, fiatal a csapat és én mindig azt mondtam, hogy abból kell kihozni a maximumot, ami adott. Nyilván furcsa kicsit, hogy a heti nyolc-tíz edzés helyett kettőt, vagy hármat gyakorolok, de ez is egy új tapasztalat. Kicsit sajnálom, hogy tovább kellett lépnem, talán jobb lett volna, ha önként döntök így, de jól érzem magam Veszprémben, ami mindenképpen segít feldolgozni a történteket. Őszintén bízom benne, hogy elérjük a céljainkat és jó hangulatú mérkőzéseket tudunk játszani a csarnokban. Ahogy azt is remélem, hogy sok Zalaegerszeg meccsre tudok majd elmenni szurkolni.

Van benne tüske, de majd elmúlik

Kámán Tamás tizennégy év után távozott a ZTE-től. Elismeri, hogy rossz szezonon van túl, ugyanakkor elsősorban azért szomorú, hogy nem úgy tudott búcsúzni a szurkolóktól, ahogy ő azt eltervezte. Ráadásul szerinte egy-két jó év még azért benne lett volna. Bízik azért abban, hogy kellemes emlékeket hagyott az egerszegi drukkerekben. A fiatalember nős, két éves kislánya van, akitől nem várja el, hogy kosárlabdázzon, egyelőre azzal is elégedett, ahogy labdázik, babázik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!