2011.04.18. 18:59
Tüntetőkre lőtt az indiai rendőrség, halálos áldozat
Újdelhi - Egy atomerőmű megépítése ellen tüntetőkre lőtt az indiai rendőrség hétfőn az ország nyugati részén található Dzsaitapurban: egy ember meghalt - közölték a hatóságok.
A több száz tiltakozó az Areva francia óriáscég projektjének színhelyére vonult ki Maharastra államban, Mumbaitól (Bombaytől) 250 kilométerre. Gulabrao Pol rendőrségi tisztségviselő azt mondta, hogy csak lövésekkel sikerült megállítani a harcias tömeget. "Embereink könnygázzal, gumibotokkal és gumilövedékekkel is próbálkoztak, hiába" - magyarázta.
Maharastra állam belügyminisztere, R. R. Patil a helyi parlamentben elmondta, hogy a tüntetőt akkor ölték meg, mikor mintegy 700 tiltakozó támadt a helyi rendőrőrsre. Patil szerint a tüntetők feldúlták az épületet, és többeket megsebesítettek. A pokol akkor szabadult el, amikor a rendőrautókat is felgyújtották. A rendőrök először a levegőbe lőttek, majd végül a tömegre.
Nicolas Sarkozy francia elnök tavaly decemberi látogatásán két megállapodás született az Areva és az indiai állami atomenergiai vállalat (NPCIL) között. Dzsaitapurban összesen hat reaktor épülne, amely mintegy 9900 megawatt energiát termelne. Ez már korábban is nagy felháborodást keltett a helyi halászok és parasztok körében, akiknek el kellene hagyniuk a leendő nukleáris létesítmény területét. A lakosság kétkedve fogadta a hatóságoknak a gazdaság átalakulásáról és az új munkahelyekről szóló ígéreteit.
A fukusimai katasztrófa újraélesztette az aggodalmakat Indiában, ahol a következő húsz évben további 60 ezer megawatt energiára lesz szükség a növekedés fenntartása érdekében.