Külföld

2011.05.06. 11:19

Túszul ejtett mamut Jakutföldön

Moszkva - Tökéletesen ép, jégbe fagyott, kifejlett mamutot találtak a jakutföldi jukagir néphez tartozó vadászok tavaly szeptemberben, de erre csak most derült fény, mert a jukagirok nem akarnak megválni tőle a jogszabályok értelmében járó néhány ezer rubelért - jelentette pénteken a Moszkovszkij Komszomolec című lap.

MTI

Mindeddig egyetlen hasonló lelet került elő: 1900-ban találtak meg a Berezovka folyó partján egy kifejlett állatot, de annak néhány végtagja hiányzott. A Berezovka-mamut kitömött állapotban a szentpétervári természettudományi múzeumban csodálható meg.

A jelenleg szóban forgó, Jukának elnevezett tetemet Jakutföldön, a Laptyev-tenger partján egy jégfalba fagyva találták mintegy a víz felett függve.

Vaszilij Gorohov, a közösség vezetője úgy rendelkezett, hogy fűrészeljék ki a jégből, és rejtsék el egy jégbarlangban. Ezt olyan sikeresen megoldották, hogy a lelet híre csak a napokban látott napvilágot.

A jukagirok, amikor megtudták, hogy a leletért ötezer rubel jár, közölték, hogy legalább egymillió rubelt kérnek, különben inkább saját maguk fogják mutogatni.

Alekszej Tyihonov, a szentpétervári Zoológiai Intézet mamutbizottságának titkára a lapnak elmondta: az északi kis népeknek valóban joguk van valami haszonra szert tenni a hasonló leletekből. "Amit azonban a jukagirok most csináltak, az kritikán aluli. Valószínűleg végleg tönkretették a leletet, mert ennyi idő alatt már rég kiolvadhatott. Ráadásul a kutatókat a közelébe sem engedték" - panaszolta.

Gorohov, akit hiába próbáltak rábírni, hogy bemutassa a mamutot a tudósoknak, a minap maga fordult a tudományos akadémia helyi részlegéhez azzal, hogy kész együttműködni a tudósokkal. Pusztán ahhoz járult azonban hozzá, hogy próbákat vegyenek a lágy szövetekből. Ezek segítségével anatómiai-morfológiai elemzés készül majd, és meghatározzák majd Juka korát is. A kutatók szerint az egyed 10-15 éves lehetett, amikor elpusztult, és ez minden bizonnyal több tízezer évvel ezelőtt történt.

Gorohov szerint nőstényről van szó, ezért is nevezte el lánya és a jukagir nép tiszteletére Jukának.

A lap szerint csak találgatni lehet, mi lesz a "mamutvadászat" vége. A fagyott anyag kivitelét törvény tiltja Oroszországban, és amikor  a Ljuba nevű mamutbébit különféle vizsgálatok céljából külföldre vitték, egymillió dollárra biztosították.

A lap értesülése szerint augusztusban indul tudományos expedíció Jukához, ebben a jakutföldi paleontológusok mellett francia és japán kutatók is lesznek.

A jukagirok az örök fagy vidékének egyik legrégibb népe. Valaha 13 törzsben éltek, de létszámuk folyamatosan csökken a cári gyarmatosítás óta, ma már alig több mint ezren vannak, és nem is tartják nyilván, mely törzsből valók. Összesen két nyelvet beszélnek, de mindkettő a kihalás határán van. Elsősorban rénszarvastenyésztéssel foglalkoznak, vadásznak és gyűjtögető életmódot folytatnak. Sokan asszimilálódtak, részben vallási téren is, de a sámánizmus még ma is él köreikben.

Ha egész mamuttetemeket ritkán találnak is, mamutcsontok, agyarak bőven fellelhetők ezen a vidéken, olyannyira, hogy egész kis iparművészeti ágazat foglalkozik kizárólag a csontok faragásával. A híres moszkvai Milliomosok Vásárán a legdrágább holmik között szerepelnek a mamutkoponyák és a mamutcsontból faragott tárgyak.

Ezek is érdekelhetik