Külföld

2011.08.12. 13:32

Megtalálták az Appeninekben eltűnt magyar lányt

Megtalálták és jól van az a fiatal magyar nő, aki augusztus 6-tán tűnt el a közép-olaszországi Appenninekben.

MTI

A lányt szünet nélkül kereső harminc fős mentőegység egyik tagja péntek reggel találta meg. A magyar turistát kivizsgálásra a l'aquilai kórházba szállították.
"Nem hittem, hogy élve sikerül megtalálni. Csoda, hogy egy fiatal nő, felszerelés és élelem nélkül több mint hat napig kibírta az Appenninek csúcsain" - ezt nyilatkozta az Abruzzo hegyein eltűnt magyar lányt megtaláló olasz mentőegység tagja az ANSA olasz hírügynökségnek. Francesco Pace reggel találta meg a húsz éves lányt éppen, miközben egy pocsolyában igyekezett mosakodni.

"Elég jó fizikai állapotban leltem rá, természetesen az első mondata az volt, hogy éhes és enni szeretne valamit. Rögtön odaadtam neki a sonkás szendvicsemet. Azt hiszem, hogy én még nála is boldogabb voltam, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy túléli ezt a szerencsétlen kalandot" - tette hozzá Pace, aki az olasz alpesi mentőszolgálat l'aquilai csoportjában szolgál. Társaival együtt előző szombat estétől kereste a lányt, a csendőrség, rendőrség, erdészet speciális egységeivel. Az összesen harminc emberrel és helikopterekkel folytatott keresést csak éjszakára függesztették fel.     

A sátrával a Monte Amaro csúcsának közelében lesátorozott lány szombaton indult el egyedül. Azt, hogy nem tért vissza, a Mammarosa pihenőhelyről jelezték. A nő sms-üzenetet is küldött magyarországi családjának, ennek alapján igyekezték azonosítani tartózkodási helyét. A neki küldött mobiltelefonos hívásokra nem válaszolt. "Rossz helyet jelölt meg a segélykérésben, ezért rossz helyen is kerestük" - mondta el a hegyi mentő.  Végül a lány által elhagyott és a kutatók által megtalált fényképezőgép segített bemérni az esetleges tartózkodási helyét. A Murelle-szurdok közeli Fonte Tettone térségében találtak rá.

"Talán mégis az tartotta életben, hogy fiatal, magas és erős. Kabát is volt rajta, ez is védte a hidegtől. Szerencsére olyan helyen töltötte ezt a hat napot, ahol éppen a meredek hegyfalak nyújtottak menedéket a rossz idő ellen, itt a hőmérséklet éjszaka sem süllyedt tíz fok alá " - magyarázták a mentők.

A lányt kivizsgálásra a l'aquilai kórházba szállították, az első orvosi jelentések szerint állapota optimális. Az eltűnése óta Abruzzóba érkezett rokonaival is találkozott már. Azt még nem tudni, miért tévedt el az olasz hegyekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!