Ártatlan a tábornok - de ki a bűnös?

A hivatalos adatok szerint (amit a háborús felek vitatnak) 1995-ben, az Oluja (Vihar) elnevezésű művelet során, amikor a horvát haderő visszafoglalta a szerbektől a horvátországi Krajinát (a szerbek által önkényesen kikiáltott "köztársaságot"), 324 szerb polgári személy és katona vesztette életét, és 90 ezer szerbet erőszakkal elűztek otthonából. A hágai vádirat a törvénytelen tüzérségi támadások végrehajtásával igyekezett alátámasztani azt, hogy a vádlottak bűnszövetkezetben követtek el bűncselekményeket, ám a fellebbviteli tanács sem ezt nem látta "minden ésszerű kétséget kizáróan" bizonyítottnak, sem azt, hogy a hadműveletben a kérdéses települések jogtalan tüzérségi támadás célpontjai lettek volna. Nagyobb számú civil egyszerre történő elvándorlását, a tüzérségi támadások ellenére sem lehet a szerb lakosság deportációjának minősíteni - indokolta döntését a fellebbviteli tanács.

 Ismeretes, hogy a hadművelet előtt a szerb vezetők felkészítették a lakosságot az evakuálásra, és lényegében harc nélkül adták fel a területet. Éppen emiatt kérdőjelezik meg Szerbiában (és nem csak ott), az Oluja hadművelet indokoltságát. Érdemes tudni, hogy a civilek gyilkolása, kifosztása, a falvak felperzselése a tűzérségi hadműveletet követő napokban történt. Viszont a felmentés után a horvát államelnök és miniszterelnök is kijelentette, a tábornokok ártatlanok ugyan de ez nem azt jelenti, hogy bűnök sem voltak, meg kell keresni az elkövetőket. A tábornokok tudtak katonáik bűneiről, de nem akadályozták meg a menekülő szerbek sérelmére elkövetett bűnös cselekményeket.

Röviden ez történ a napokban, de balkáni háború előzményei és a következményei még évtizedekig nyomasztani fogják a térség lakosságát, a volt Jugoszlávia területén nemzetiségi megosztottságon alapuló új országok és entitások egymás iráni viszonyulását és politizálását. A hágai törvényszék döntése kedvezőtlenül fogja befolyásolni a régió stabilitását, és régi sebeket tépett fel. A fellángoló nemzeti eufóriáról misem tanúskodik jobban, mint az, hogy a horvát kormány repülőgépet küldött a tábornokokért, akik a reptérről egyenesen Zágráb főterére érkeztek, ahol százezres ünneplő tömeg gyűlt össze, s óriáskijelzőkön lehetett kísérni az eseményt. A fővárosba az ország minden tájáról folyamatosan érkeztek az emberek, fiatalok, veteránok, ünnepelni és köszönteni a hazájukban mindvégig nemzeti hősként számon tartott katonai vezetőket.

 
"A hágai ítélet igazságos, rendkívül elégedett vagyok" volt Ivo Josipovic köztársasági elnök első reakcióját. Zorana Milanovićc kormányfő viszont higgadtabban reagált, hangoztatta, ha nem is vétkesek a tábornokok, a bűnök megmaradtak és Horvátország igazságtételre kötelezett.
 
Eközben Szerbia egy emberként hördült fel. A szerb államhatalom képviselői, a sajtó, az utca népe, hatalmi és ellenzéki pártok tökéletesen egyetértettek abban, hogy a hágai bíróság újabb "pofont adott" Szerbiának. A hágai törvényszék ítélete legitimmé tette a második világháború óta elkövetett legnagyobb népüldözés ünneplését  - nyilatkozta Tomislav Nikolićc szerb köztársasági elnök, Ivica Dacčicć szerb kormányfő szerint pedig "a hágai törvényszék nem bíróság, hanem egy hely, ahol előre megfogalmazott politikai indíttatású utasításokat hajtanak végre". Vuk Draskovićc, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke arra emlékeztetett, hogy a szerbiai háborús tábornokok elítélésekor a hágai bírák ítéletükben a parancsnoki felelősséget vették alapul, Gotovina és Markač esetében azonban nem így tettek, ily módon legalizálván a szerbek elüldözését évszázados otthonukból. Mindkét fél szerint politikai ítélet születetett, a horvátok szerint az elsőfokú volt az, a szerbek szerint a másodfokú.
 
Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a hágai ítélet nyomán a civil pályán is érezhető horvát-szerb ellentétek elsősorban sportéletben lesznek tapasztalhatók. A hadiállapot, a jövőben félelmetes méreteket ölthet. A horvát szövetségi kapitány például a vb selejtezőn Gotovinával végeztetné el a Horvátország-Szerbia találkozó kezdőrúgását. Mintha elfelejtette volna, hogy miként fulladt botrányba 1990. májusában a helyi Dinamo és a belgrádi Crvena zvezda mérkőzés, amikor Arkan, a rosszhírű szerb szabadcsapatok vezére 2500 belgrádi szurkolót utaztatott a helyszínre. A háború előszeleként a zágrábi és a belgrádi drukkerek összetűztek a főváros utcáin, törtek, zúztak, majd a mérkőzés tömegverekedéssel végződött a stadionban.
 
A horvát nemzeti televízió elfogultságával csak a szerb televízió vetekedhetett, az egyik nacionalista eufóriával ünnepelt, a másik nem kisebb nacionalizmussal átitatott műsoraival hergeli a közvéleményt. Politikusok pártvezetők magyarázzák, hogy a horvátok most éppen a II. világháború utáni legnagyobb genocídiumát ünneplik, mert a hágai törvényszék legalizálta az általuk elkövetett etnikai tisztogatást. Miközben szó nem esik Szrebrenicáról, vagy - ne menjünk messzebb -, Vukovárról, amelyet, miután teljesen szétlőttek éppen 21 esztendeje foglaltak el a szerb szabadcsapatok.
 Miután a hágai bíróság nem foglalt állást abban, hogy ki felelős a gyilkosságokért, a csaknem százezer ember elüldözéséért, vagyonuk megsemmisítéséért és az visszatérésük megakadályozásáért, valakinek választ kell majd adni arra, ki az aki ezért felelősséggel tartozik? 
 

A most 57 éves Gotovina tábornok, a francia idegenlégió egykori katonája 18 éves korától kezdve életének minden percét titkosszolgálati, katonai elméleti és gyakorlati kiképzőtáborokban, kisebb-nagyobb harcokban, a francia idegenlégió tagjaként a világ több pontján kitört helyi háborúkban töltötte. Hazája hívására, francia állampolgárként, 1990-ben tért vissza a polgárháború szelét már érző Jugoszláviába, újraszervezte a horvát hadsereget s 1995-ben a Vihar fedőnevű horvát hadművelet parancsnoka volt. Horvátországban sokan nemzeti hősként tisztelik.