<u>Az ember élje azt, amire hivatott</u>

Fábián László tanár és grafikusművész, sikeres, szép pálya áll mögötte mindkét területen. Ahogy el-elnéztem a kiállításokon, oda-odabiccengetve egymásnak, mindig közeli ismerősnek éreztem. Aztán megtudtam, mindketten a Balaton déli partján születtünk, ott nőttünk fel. Ő Balatonszemesen, a villasoron. 

A tó karnyújtásnyira feküdt tőlük, saját csónakuk, stégük volt, a nyaralóvendégekkel horgászott, vitorlázott, motorcsónakázott, s szeretett fürdeni a sekély, meleg vízben. Paradicsomi körülmények között élt. 

Fábián László nem száll be a képzőművészeti versenybe, tülekedésbe, nem nyomulós alkat

Balatonalmádiban már nincs annyira oda a tóért, északon hidegebb a víz. De jó tudni, hogy itt a Balaton a közelben, házukból rálátni. A vízi élet helyett más dolgok lettek fontosabbak az életében, cserélődnek a célok idővel, jegyzi meg.

Rajzkészsége, vizuális fogékonysága hamar kiderült. Hetedikes korában olajfestékkel megörökítette a házukkal szembeni vasútállomást, későbbi munkahelyét. Ezen senki nem csodálkozott a családban. 

Erdész édesapja az 1956-os forradalomban vállalt helyi szerepe miatt nem kapott állást, így iparművész lett, remekül faragott, az iparművészeti tanács zsűrije engedélyezte, hogy viselhesse az iparművész címet. 

Főleg íróasztalkészleteket csinált tiszafából, de az igazi megélhetést a balatoni emléktárgyak jelentették, Fábián László oldalkocsis Pannónia motorkerékpárral szállította őket a kereskedőkhöz. Édesanyja zsűrizett hímzései is eljutottak kiállításokra. Húga pedig kirakatrendező lett. Természetes volt tehát náluk, hogy a gyerek tud rajzolni.

Középiskolába a siófoki Perczel Mór Gimnáziumba járt, mindennap vonatozott. Megfordult a fejében, hogy felvételizik a Képzőművészeti Főiskolára, de amikor a rabiátus természetű édesapja megtudta, hogy két hetet Budapesten kellene töltenie, azt mondta, szó sem lehet arról, hogy a nyári dologidőben Pesten heteljen. 

Fábián László ma is úgy látja, hogy akkori technikai felkészültsége talán nem is lett volna elegendő a sikeres vizsgához. A formatervezés érdekelte igazán, de aztán annak végképp semmi realitása nem volt. 

Édesapja kedvéért a gödöllői agrártudományi egyetemre jelentkezett, de nem vették fel. Maradt a szomszédság , vasutas lett, váltókezelőként dolgozott Balatonszemesen, majd néhány hónapon át vonatmenesztő térfelvigyázó volt Fonyódon, ami majdnem egy forgalmistai rang. 

Imádta a vonatot, ma is szereti. Aztán kezébe került egy főiskolai, egyetemi tájékoztató. Így jutott el a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára. Az utolsó két évben - mivel édesapjával megromlott a viszonya - dekorációkészítéssel tartotta el magát, hétvégeken egy műhelyben dolgozott, megtanulta a szakmát, ami később jól jött neki.

Fábián László 1977-ben költözött Balatonalmádiba, tanárként a nevelőotthonban edződött, megszerezte az alapokat. 1980 óta a mai Györgyi Dénes Általános Iskola igazgatója. 1995-ben elvált első feleségétől, lányuk ügyvédbojtár. 

Később újra megnősült, második felesége lánya él velük, aki Almádiban gimnazista. A Györgyi Dénes iskolába ma 220 gyerek jár, 23 pedagógus tanítja őket. De volt időszak, amikor 504 diák koptatta a padokat. 

S hogy mi a titka a csaknem három évtizedes sikeres időszaknak? Szeret emberekkel foglalkozni, szereti a munkáját, és soha nem hazudtolta meg önmagát. Soha nem félt attól, hogy elvesztheti a beosztását. Őszintesége olykor kellemetlenségeket okozott neki, akadtak nehéz pillanatok, de vészes konfliktusokba nem keveredett.

Grafikusművészként nincsenek elérhetetlen vágyai, bár a hazai élvonalba tartozik. A pécsi főiskolától csoportos tárlattal búcsúzott, majd bekapcsolódott a Veszprém megyei képzőművészeti életbe, alapító tagja az Ajkai Grafikai Műhelynek. 

Felvették a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, ami szakmai minőséget, elismerést jelent. A szakmát tudni kell, ez alapvető tisztesség, vallja a művész, de ezt nem mindig látja maga körül. 

Pasztelleket, krétarajzokat készít leginkább, amelyek olykor a vízre, a tájra is utalnak áttételesen, de a tájképfestés nem az alkata, a Balaton direkt módon nem jelenik meg a művészetében. 

Fábián László azt mondja magáról, hogy ő nem tudatos művész, nekiáll valaminek, de nem tudja, hogy mi lesz belőle. Elindul valami, mert van hozzá kedve, megfogalmazódik egy alapgondolat, vázat kap, aztán elkészül a kép. 

Az a legfontosabb, hogy legyen benne gondolat, amit a vizualitás nyelvén lehet a másik embernek közvetíteni.

Fábián László nem száll be a képzőművészeti versenybe, tülekedésbe, nem nyomulós alkat, az érdekérvényesítő képessége sem túlságosan erős. Inkább a közösségért tesz sokat, rendez, válogat, tárlatokat szervez, most éppen a Pannónia tájképbiennálét, és kiállításokat nyit meg.

- Én szolgálós fajta vagyok - mondja mosolyogva. S hozzáteszi: - Az ember élje azt, amire hivatott.