<u>Az eltáncolt történelem</u>

Az, hogy a Veszprémi Nyári Fesztiválon a várszínpadon a Magyar Állami Népi Együttes bemutatta a Pannon freskó című előadását szerdán este, arra is jó volt, hogy a könnyed kikapcsolódás mellett sok új dolgot lássunk. 

Arról talán nem is kell vitát nyitni, hogy az együttes táncosai vérprofik, tudásuk, tehetségük, virtuozitásuk látványába beleborzong az ember, valamiféle katartikus állapotba jut. 

Most egyfajta keresztmetszetként, mozaikként eltáncolták a magyar történelem egyes szakaszait, autentikusan, ugyanakkor kortárs elemekkel, remek énekesnővel és egy fantasztikus kiszenekarral kiegészülve.

Karakteres volt minden, totális koreográfiák szögezték a székhez a hálás közönséget, a szilaj, karizmatikus szólók pedig úgy hatottak, mint a kiváló, ütős jó bor. Jó arcok, színpadra való fizimiskák feszesen döntötték a színpad és a nézőtér közti várakozás építette örök falat.

A produkcióra lehet majd ráaggatni a hagyományőrzést, a népi kincset, az értékeket, a sodró forgatagot, a monumentális líraiságot, a korok, kultúrák találkozását, a szellemi hagyatékot, kinek mi tetszik, melyik jelző szimpatikus.

Az egészben számomra az volt a jó, hogy nem fényezték előttem a magyarságtudatot, nem erőltették rá minden műsorszámra azt, hanem egyszerűen csak eltáncolták mindazt, amitől érezhettem, nekem ehhez a Pannon freskóhoz a rengeteg színével együtt közöm van, mert az enyém. 

Múltbéli lenyomatként a mában. Mindenestől, a középkortól, a katonai verbunkostól, toborzóktól, a pásztortáncoktól, regösöktől egészen József Attiláig. Így aztán remek esten döngő lábú táncosok taposták ki maguknak újból a siker útját.

A mozaikdarabok egy nagy képpé álltak össze, kihasítva az időből néhány pillanatot. A táncosok légszomja is miénk volt, velük együtt haraptuk a különleges atmoszférájú levegőt, mert úgy éreztük, a mi lábunk is járt, mint a motolla. 

Élveztük ennek minden percét, azt, hogy az együttes képes olyan erővel táncolni, ami sajátos időzónájába beszippantja, magával ragadja a nézőt. Nem volt füst, csak láng, nem volt sistergés, csak táncrobbanás óramű pontossággal végrehajtva. Sasszemmel figyelve sem akadt sehol tévesztés.

Tovább ragozva az érzést, ami a veszprémi vendégjáték ideje alatt magával ragadott, azt mondhatnám, olyan élményt tudott adni a produkció, mint amikor az ember például abban gyönyörködik, ahogyan egy virág bontogatni kezdi szirmait az éltető eső után. 

Ez a szépség és elegancia, játékosság és profizmus végig ott lebegett a Magyar Állami Népi Együttes Pannon freskójában. Az ősök tiszteletével, a tűz mai erejével.