Párhuzamos magántörténelmek

Az Írók és iskolák évek óta megjelenő kötetei hiányt pótolnak a jelenkori magyar irodalomban. Korábban gyakoriak voltak az írókkal, költőkkel készült beszélgetések, de a jó tíz évvel ezelőtt elhunyt Bertha Bulcsu óta - annak idején három interjúkötete jelent meg - talán Laczkó András az egyetlen, aki kérdéseket tesz fel íróknak, költőknek, az irodalom különféle művelőinek.

Laczkó kötetei kezdettől fogva tematikusak, középpontban az iskolák állnak, az elemitől egészen az egyetemig. S persze ott magasodnak az élet iskolái is. Az Írók és iskolák első darabjában tizennyolc író válaszolt az irodalomtörténész kérdéseire, a másodikban tizenheten, míg a harmadikban tizennégyen szerepeltek.

Most, a záró kötetben ismét 14-en vallanak magukról, iskoláikról. Összesen tehát 63 közöttünk élt és élő íróembert ismerhetünk meg oly módon, ahogy a könyveikből, verseikből, írásaikból nem ismerhettünk volna meg  írja a kötetet kiadó Maczó János az előszóban. Ezúttal Bakó Endre, Gaál Antal, Györgypál Katalin, Király Lajos, Kiss Tamás, Kovács István József, Nagy Balázs, Ötvös László, Pósa Zoltán, Reviczky Krisztina, Sarusi Mihály, Sz. Lukács Imre, Tárkányi Imre és Tungli M. Klára Laczkó András modellje.

Veszprém megyéből négy alkotó kapott helyet a válogatásban: a balatonfüredi Gaál Antal, az ajkai Reviczky Krisztina és a veszprémi Tungli M. Klára, valamint a Balatonalmádiban élő Sarusi Mihály prózaíró. A szerző a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, a világéletében Debrecenhez kötődő Kiss Tamást is megkérdezte iskoláiról, aki így emlékezik meg az alföldi városról: Szép, nyugodt, nagy lélegzetű város. Szabadon nőtt, szinte magától, mint a mezők virágai.
 
Változatos kép tárul elénk a kötetből, megelevenedik közelmúltunk, fél évszázados történelmünk egy-egy szakasza, dokumentummá szilárduló emléktöredékek szólnak a korról, személyes életekről. Mesterek, kicsik és nagyok, civilek és profik beszélnek iskoláikról, kenyérkereső foglalkozásaikról és persze az alkotásról, irodalmi pályafutásuk alakulásáról. Mérnök, banktisztviselő, tanár, író, újságíró, műfordító egyaránt található a sorban, van közöttük 25 kötetes és öt-hat kötetes szerző. Ki tudós, például kandidátus, ki pedig a napi hírlapírás robotosa.

Találunk a kötetben szűkszavú és bőbeszédű válaszadót, érdekeset és szürkébbet. Egy-két író és költő válaszai regényszerűen áradnak, kár, hogy véget érnek, másoké kevésbé szórakoztatnak. A politika - különösen a rendszerváltás előtti időszak - néhány modellt dühbe hoz, de van, aki vállalja múltját és nem szégyenkezik, nem mentegetőzik. Van, aki szinte agitál a meggyőződése mellett, és akadnak olyanok, akik a történetet, életük fordulópontjait tartják fontosabbnak. Laczkó András szándéka mindenkor az, hogy meséltessen. Ilyenkor sajnáljuk, hogy a terjedelem korlátozott.
 
Tizennégy egyéniség, tizennégy élet és ugyanennyi óhaj és elképzelés a jövő, az új évezred iskolájáról. Naivak és bölcsek, elérhetők és megvalósíthatatlanok. Idegenek a kortól, vagy azonosulnak a századdal. Változatok a témára, így aztán elgondolkodtatók. Ahogy a könyvsorozat mindenegyes kötetében újra és újra elmerülhetünk, mert magántörténelmek, párhuzamos életrajzolatok, folyamatosan megérintenek bennünket, hogy vétkeinkre, köztük a felejtés és a mellőzés már-már feloldhatatlan bűnére figyelmeztessenek.

Laczkó András vállalkozása szemléletében és tartalmában egyedülálló (ezért befejezhetetlen, abbahagyhatatlan) a kortárs magyar irodalomban, nélkülözhetetlen üzenetek a felnevelő, útnak indító táj szeretetéről, az élni tudásról, a szabad szellemiségről  valamiképpen tehát boldogulásunk kísérleteiről.