A cimbalom volt az átütőbb

A folyópartra telepített modern alsó belvárosa elől szinte csak a Szabadság-szobor hiányzik. Ami a látványt illeti.

Hogy egy kommunista országot hogy lehet ilyen végletesen kapitalizálni, ezen csak ámulok. Ha Kádár ezt látná, vajon mit szólna? Nyilván Sanghaj nem a vidéki Kína, ahogy Budapest se Magyarország, de akkor is. A belváros elképesztő méretű bevásárlóközpontjaiban hömpölyög a kínai vásárló, az éttermek tele, az árak viszont európaiak.

Ha igaz, hogy egy átlagos kínai 80-100 dollárt keres, abból itt se ebédelni, se vásárolni nem lehetne; vélhetően Sanghaj belvárosának milliós jól kereső rétege az, akit látok úgy élni, mintha Európában vagy Amerikában lennék. A helyzet mégis elképesztő, a '90-es évek közepe óta nagyobbat fejlődött Kína és Sanghaj, mint előtte száz évig.

A magyar pavilon és a hazai részvétel központi eleme a Gömböc, amelyet az utóbbi idők legjelentősebb magyar tudományos felfedezéseként aposztrofálnak a szervezők.

A Gömböc egy matematikai sejtés eredménye; egy olyan homogén test, aminek két egyensúlyi pontja van (egy stabil és egy instabil), és amit bárhogy is teszünk le - mint a keljfeljancsi - mindig visszatér az egyensúlyi helyzetébe. Akárcsak a magyar nemzet, mely zaklatott történelme sok csapása ellenére mindig talpra tudott állni.

A Gömböc mellett a pavilonunk belsője is absztrakciók élvezetére épül: üreges fagerendák lógnak el-térő magasságban a plafonról, melynek végei különböző fényeket bocsátanak ki magukból, és a gerendák ereszkednek-emelkednek a plafonhoz képest. Hogy ez mit jelképez, azt nem tudom. Hogy mindezen üzeneteket a kínaiak mennyire érthetik, azt sem. Hogy a magyar pavilon alkotóinak "üzenete" a magyar elme invenciózussága és innovativitása tekintetében célhoz ért-e, azt sem merném megtippelni.

Az biztos, hogy míg a cseh pavilonban vagy a norvég pavilonban is található a cseh és a norvég(?!) gasztronómiát megjelenítő étterem, addig ez nálunk, akik oly sokat panaszkodunk a magyar gasztronómia és borkultúra méltánytalan nemzetközi megítéléséről, bizony nincs. Az olaszok nem átallottak egy komplett szimfonikus zenekart becsúfolni a pavilonjukba, reprezentálván, hogy nélkülük opera, klasszikus zene nem is létezne, a görögök az olívaolajat, a joghurtot mint egy múzeumi kiállítás tárgyát prezentálták.

Huszonharmadikán este kezdődött a JC jazzklubban a magyar jazz-zenekarok kétestés bemutatkozása. A nyitókoncerten Lukács Miklós, az egyik legjelentősebb kortárs cimbalomművész és jazz-zenész kvartettje lépett fel, hatalmas sikerrel.

A cimbalom - a Gömböc-höz hasonlóan - szintén magyar találmány, csak régebbi és nem túl elvont. A nem túl nagy klubban többtucatnyi kínai fiatal vastapsa a cimbalmos magyar jazznek nekem sokkal átütőbb volt, mint a pavilon és a Gömböc.

És ez még csak az első zenekar volt.