Kultúra

2010.08.16. 17:31

Hol lesz tűzijáték a megyében?

Megyei körkép - Vannak települések, ahol az idén is megtartják az augusztus 20-i tűzijátékot, más önkormányzatok viszont lemondták a programot.

Munkatársainktól

Balatonalmádiban idén, a szokásokkal ellentétben nem lesz tűzijáték augusztus 20-án, ugyanis az arra szánt pénzt az önkormányzat felajánlotta az árvízkárosultaknak - tájékoztatott a Pannónia Kulturális Központ igazgatója. Bati János elmondta, hogy a százezres költségvetésű tűzijáték évek óta a borfesztivál egyik kísérőrendezvénye. "Azt gondolom, hogy mindenki megérti a döntést, hiszen az árvízkárosultaknak az újjáépítés során sokat jelent bármilyen összeg", hangsúlyozta.

A korábbi éveknek megfelelően 15-20 perces tűzijátékra számíthatnak az érdeklődők Balatonfüreden - tudtuk meg hétfőn a polgármesteri hivatal illetékesétől. A hagyományoknak megfelelően a mólóról lővik fel a pirotechnikai eszközöket, ami valószínűleg idén is több ezer érdeklődőt vonz majd.

A tapolcai önkormányzat nem tervezett tűzijátékot az idei augusztus huszadikára, azonban helyi vállalkozók úgy döntöttek, hogy vállalják ennek a költségeit. Császár László polgármester hangsúlyozta, hogy nekik köszönhetően nem marad látványosság nélkül a lakosság a pénteki ünnepnapon, de a várost sem terheli semmilyen ezzel kapcsolatos költség.

Sümegen nem lesz az idén szervezett tűzijáték, nem is tervezte az önkormányzat, tudtuk meg dr. Rédei Zsolt polgármestertől.

Pápán az ünnepnap alkalmából korábban sem rendeztek tűzijátékot, így az idén sem látható majd égi látványosság a városban.

Veszprémben - a júliusi közgyűlés döntése alapján - idén is lesz tűzijáték augusztus 20-án. A korábbi évekhez képest kicsit kevesebbe kerül, de a 15-20 perces zenés látványosság a veszprémieknek nagyságrendben ugyanolyan élményt nyújt, mint a korábbiak. A tűzijáték az egésznapos rendezvénysorozat után este tíz órakor kezdődik a Tűztoronynál, rossz idő esetén a programokat a Veszprém Arénában rendezik, a tűzijáték itt fél tízkor kezdődik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!