Újra Sas-kabaré

Egyedül ülök a nézőtéren, zajlik a próba. Szinte kínosnak érzem, hogy percenként röhögöm el magam, hangosan, visszatarthatatlanul. A politikai kabaré nagymestere egy-egy erős poén után a színpadról biztat, csak tessék nyugodtan... A könnyeim csorognak a végére, alig tudom összeszedni magam, hogy az első, kérdést feltegyem.

- Meddig lehet elmenni?

-  Háromnegyed tízig...  mondja kapásból, majd komolyra fordítja: Huszonnégy évig voltam igazgató, e falak között is, és soha senki nem szólt bele a munkámba. Most hál'a istennek Verebes István az igazgató, és ő szintén azt csinál, amit akar. Szerencsére igényes, sikeres kabarét akar, s ennek érdekében ő is írt a darabba egy nagyon erős dalt számomra, Parlamenti karnevál a címe. A Kabaré24 megőrizte a Mikroszkóp hangulatát, szellemiségét, csak a neve változott. Meggyőződésem, hogy ma már van annyira demokrácia Magyarországon, hogy bármeddig el lehet menni, a jó ízlés határain belül. Másrészt: ebbe a színházba mindössze 176 ember fér be, itt nincs televízió, nincsenek telekommunikációs csatornák, nem érdeke senkinek, hogy parancsszóval beleszóljon, mi hangzik el.
 
- Pedig  csak amit eddig hallottam belőle  igencsak bátor politikai kabaré, vitriolos társadalomkritika, a humor éles fegyvere nem kíméli sem a most, sem az előzőleg hatalmon lévőket.

- Ilyennek kell lenni, különben nem érdemes csinálni. Az egész darabot összefogja szinte mottóként az a gondolat, hogy társasjáték lett a világ, játszani jó és szabad, de nem mindegy, te játszol, vagy veled játszanak. Ugyanakkor a majdnem harminc jelenet abszolút naprakész, szinte mindenről szó van benne, ami a mai hazai közéletet jellemzi. Énekelünk, beszélünk egyebek közt a kampányról, a másságról, bankrablásról, pálinkafőzésről, a szinglikről, a cigányság helyzetéről, a kormány 29 pontját maga a miniszterelnök konferálja föl, majd jön egy ember, aki meg akarja adni a ráeső államadósságot az IMF-nek és sorolhatnám, de nem lövöm le a poénokat. Folyamatosan magasan tartjuk a nézők ingerküszöbét.

- Kifejezetten bizarr, hogy a darab végén eltemetteti magát. Miért választotta ezt a megoldást? 
 
- Azt jelzem vele, hogy személy szerint engem el lehet temetni. Meg is próbálták. A lényeg, hogy a műfajt, magát a kabarét nem lehet eltemetni. Hiába kongatták felette már néhányszor a harangokat. Jelképes az is, hogy a jelenetben két klasszikus kabaréfigura, Hacsek és Sajó ülnek a koporsón és beszélgetnek.
 Ekkor jön az ellenőr, belenéz a koporsóba, és kijelenti, hogy üres. Majd egyszer csak kivágódik a teteje, felül a halott és dalra fakad...
 Ezek színpadi fogások, amelyeket a Latabároktól, Rózsahegyi Kálmántól, Salamon Bélától, Hofi Gézától tanultam el a csaknem ötvenéves pályafutásom alatt. A lényeg az, hogy a mondanivaló világos legyen: a kabaré él, és ennek az új korszaknak még nincs kabaréja. Az igazi rendszerváltás és a fülkeforradalom óta a miénk az első!

- Számos újkeletű vicc is elhangzik a darabban. Igaz, hogy újra feltámadt a pesti vicc?

- Minél erősebb a hatalom, annál több vicc születik. Mostanában megint naponta hallok újakat. Ezekből táplálkozik a kabaré is.