Kultúra

2011.05.16. 15:20

Generációk tánca

Berhida - Térségi, több stílust is bemutató, látványos előadással ünnepelték a tánc világnapját a közelmúltban a településen.

Szabó Péter Dániel

Tizenöt tánccsoport és -együttes mutatkozott be a nagyérdeműnek a Petőfi Művelődési Házban tartott gálán. Lengyelné Horváth Andrea közművelődési igazgató, valamint Turcsányi Istvánné peremartongyártelepi részönkormányzat-vezető köszöntője után rögvest birtokba is vették a színpadot a fiatalok, merthogy elsőként a helyi Süni Óvoda T eknősbéka csoportja, valamint Kid Rock and Roll SE két csapata prezentálta felkészültségét.
 
A modern mozgásformákat követően a néptánc került előtérbe a jelenlegi formájában 2007 óta működő Berhida Táncegyüttes jóvoltából, majd a Balatonfőkajárról érkezett Belle Donne tánccsoport lépett színpadra. Érdekesség, hogy a fátylas hastáncot bemutató csapat "Nyolc láb, négy anyuka" néven. egy alkalomra állt össze még 2007-ben, majd a nagy sikerre való tekintettel folytatták a gyakorlást és a fellépéseket.

 


A hastáncosokat a II. Rákóczi iskola tantestületének produkciója, valamint a már említett Berhida Táncegyüttes felnőtt csoportjának székelyföldi táncokat bemutató előadása követte.
 
Nagy sikere volt a szintén helyi Carmen Tánccsoportnak és a német nemzetiségi vonalat képviselő Große Kinder Táncegyüttesnek is. Lányok a Grease-ből címmel mutatta be produkcióját a helyi hölgyeket tömörítő Pere-Rúzs csapat, majd a gála zárásaként ismét a népi muzsikáé, s persze táncoké volt a főszerep.
A tízéves múlttal rendelkező Rózsa Ferenc Nyugdíjas Klub Néptánccsoportja szentgáli párost járt el a megjelentek legnagyobb örömére, míg a Napfény Néptánccsoport egy kalocsai lánytánccal tette fel a koronát a nívós estére. A Generációk tánca rendezvény fogadással zárult a Petőfi Művelődési Ház előcsarnokában.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!