Kultúra

2011.05.08. 13:33

Pápa Város Himnuszával ünnepeltek

Pápa - Különleges élményt nyújtó jubileumi koncerttel ünnepelte hatvanöt éves fennállását Pápa Város Fúvószenekara szombat este. A színvonalas előadást vastapssal jutalmazta a közönség.

Polgár Tibor

A Jókai Mór Művelődési Központban teltház előtt fellépő fúvószenekar két kuriózummal felvértezett zenei rendezvénnyel örvendeztette meg a jelenlévőket. - Különleges eseményre készülünk, mivel ezúttal egy fúvószenekar három énekkarral közösen áll színpadra, ilyen ritkán fordul elő. A koncert első részében egy nyolcvan fős énekkarral dolgozik majd együtt a zenekarunk. Az est másik érdekessége, hogy ma mutatjuk be az általam írt Pápa város Himnuszát. Annak idején úgy tartották, ha egy karmester a város szolgálatában áll, akkor írnia kell egy indulót a településnek. Én erről már lemaradtam, mivel Pápa város indulóját korábban már elkészítették, ezért alkottam meg városunk himnuszát - nyilatkozta lapunknak Horváth Adrián karnagy, aki 2008-ban vette át Pápa Város Fúvószenekarának vezetését.

 



A karnagy elmondta, a zenekar abból a szempontból amatőrnek számít, hogy a tagjai nem a zenélésből élnek, ennek ellenére rendkívül profi szinten űzik ezt a tevékenységet. A pápai fúvószenekar egy kiválóan együttműködő, jól összekovácsolódott, közel negyvenöt taggal büszkélkedő társaság, amit az országban, és már külföldön is egyre több helyen ismernek, elismernek. Jó hírnevét szombat este is igazolta a társulat, amely a Pápai Nemzetőrség indulójával kezdte az ünnepi koncertet, majd ősbemutató gyanánt felcsendültek Pápa Város Himnuszának dallamai, és további nívós szerzemények.

Az est első felében közreműködött az Éneklő szülők Kara, a Pápai Erkel Kórus, valamint Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara. A szünet előtt a hagyományok szerint átadták a zenekar által alapított Örökös tag, illetve Tiszteletbeli tag kitüntetéseket. Előbbit Kuti Tibornak, utóbbit pedig Egresits Jánosnak ítélték oda posztumusz díjként, és mivel ők már nem élhették meg az elismerést, hozzátartozóik vették át az emlékplaketteket. Ezt követően többen is köszöntötték a jubiláló zenekart, majd Unger Tamás alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt, aki beszédében felidézte a hatvanöt éves társulat múltját, történetét, kiemelve a város életében betöltött hangsúlyos szerepét, és a zene csodálatos mivoltát. A szünet után pedig folytatódott a zenei varázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!