Kultúra

2011.06.22. 04:12

A pillanatmásolás művésze

Sümeg - Sokszor évek telnek el, életünk jelentős része elmúlik, mire rájövünk, hogy mi is az utunk. Merre kell haladnunk, hogy lelkünk békét találjon, kedvünk szárnyaljon és mindezek által egészségünk is rendbe jöjjön.

Tóth B. Zsuzsa

Szakos János nyugalmazott újságíró, főszerkesztő hosszú évekkel ezelőtt egy súlyos betegség okán tette le a cigarettát és inkább az ecsetet vette fel aztán.
 
Saját boldogságára és a mi örömünkre kezdett el klasszikus és impresszionista alkotásokat másolni. A napokban már a tizenkettedik kiállítása nyílt meg, ezúttal a sümegi püspöki palotában, ahol bevallotta, hogy a nyolcvanadik évébe lépett. Aki ismeri őt, azt mondja, hihetetlen. Hiszen valami elképesztő optimizmus, jókedv, kiegyensúlyozottság, munkabírás árad belőle. Persze mindehhez kell egy biztos háttér, a felesége.
 
- Sümegen 1996 óta élünk, azóta megváltozott körülöttünk minden. A családi ház és környezete rendben tartása, no meg a festés leköti az időmet, energiámat. De ez nem panasz, imádom mindkettőt - mondja Szakos János. A kertben piroslik a cseresznye, a ribizli, a repkényszőlő lugasa alatt jókat lehet beszélgetni. A garázs hűvösében pedig festeni. Itt sorakozik számos eredeti kép kicsi fényképes mása, amelyekről aztán a kinagyított másolatokat készíti János. Most többek között Monet: Hajók Argenteuil kikötőjében című képét másolja.

 


 
- Igyekszem teljesen alárendelni magam a művész elképzelésének. Ugyan a saját érzéseimről is árulkodnak a másolatok, a nélkül nem is lehetne. Azonban nem szabad változtatnom az eredeti képen. Nem is éreztem rá késztetést sosem  - mondja János. A hetvenes években kezdett másolni, addig saját benyomásait festette, de az az időszak nem tartott sokáig. Ugyanis - bár környezetének tetszettek a képei - ő elégedetlen volt. Azt mondta, inkább aláveti magát ismert művészek gondolatvilágának.

Most pedig már a következő, a zalaegerszegi tárlatra készül, ahol a sümegi bemutatkozáshoz hasonlóan Monet és kortársai, Van Gogh, Sisley, Gauguin, Renoir, Pissaro képeit láthatjuk tőle. Erre azonban még várni kell, de a hónap végéig a sümegi kiállítás és annak páratlan helyszíne, a felújított palota gyönyörködtet bennünket. Itt megbizonyosodtunk arról, hogy Szakos János az őt ihlető festőkhöz hasonlóan szintén a pillanat művésze. Azonban mivel reprodukciókat látunk, nem csodálkozhatnánk, ha azok nem lennének tökéletesek. Akár utána is járhatunk mindennek, hiszen a kiállításain mindig bemutatja az eredeti képek kis, fényképes reprodukcióit is.

Szakos János személyes kedvencei az impresszionisták, a nagy és örök szerelem, vallja nevetve. Mi pedig örülhetünk, hogy neki köszönhetően még elérhetőbbek számunkra a fény festőinek alkotásai.

 

Már Churchill is kedvelte a másolatokat, jó párat készített. Az ő idejében valóságos divat volt a másolatok gyűjtése. Ma már a nagy galériák kincseit eredetiben láthatjuk, gyakran Budapesten is, elérhetőek a klasszikusok és az impresszionisták egyaránt. Ennek ellenére az igényes, jól kivitelezett másolatokra is van igény manapsági is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!