Kultúra

2011.07.20. 17:03

Újra a város működteti a Lóczy gimnáziumot

Balatonfüred - A Lóczy gimnáziumban már most érzik a pozitív hatását annak, hogy az intézmény több mint tízéves megyei működtetés után visszakerült városi fenntartásba.

Győrffy Árpád

- Mindig úgy éreztem és azt képviseltem, hogy a gimnázium a városhoz tartozik. Ha lehetőségem nyílt rá, szorgalmaztam is a visszavételét - mondja Duna Katalin igazgató, akit két éve a megyei önkormányzat nevezett ki a 2014-ig szóló időszakra az intézmény élére.

- A fenntartócserével a legfontosabb azonnali változás, hogy a kollégista lóczys lányok szeptembertől átmennek a Széchényi kertészeti szakképző iskola kollégiumába. A kollégiumok összevonásának az ötlete már tavaly is felmerült, akkor én ellene voltam. Most kicsit más volt a helyzet, hisz a két iskola visszavétele volt az alapvető kérdés. Elfogadtuk, hogy az ezzel járó nagy anyagi teher miatt máshol takarékoskodni kell. Ilyen változás az is, hogy a jövőben az étkeztetésünket nem a Bakonygaszt, hanem a Széchényi főzőkonyhája végzi. Alapvetően jó a kapcsolatunk a Széchényivel, hasznosan együtt tudunk velük működni abban is, hogy azokat a diákokat átirányítjuk hozzájuk, akik nem bírják a nálunk lévő nagyobb terhelést.

Mint megtudtuk, a lánykollégium felszabaduló épülete marad a gimnáziumnál, bár ezzel még nem oldódnak meg teljesen a gimnázium gondjai.

- Eddig is használtuk a diákotthont oktatási célokra, a jövőben itt még több tantermet kell igénybe vennünk, mert a 456 diák nem fér el a gimnázium épületében. Ez azonban csak szükségmegoldás lehet, hisz sem a tanárok, sem a diákok szempontjából nem kedvező, hogy a szünetekben a szomszéd utcába vándorolnak. Nincs lehetőség arra, de nem is lenne szerencsés, hogy egy osztályt vagy osztályokat állandóra feltelepítsünk oda. A két helyen való tanítás legfeljebb átmenetileg jelent megoldást, az iskola központi épületének mielőbbi fejlesztésével sürgősen meg kell oldani ezt a problémát.

Duna Katalin szerint a másik lehetőség, a beiskolázás visszafogása nem lehet alternatíva, mert Fürednek a gimnázium mindig is  fontos volt.

- Egy város jövője szempontjából alapvető kérdés, hogy a saját értelmisége kinevelésében szerepe legyen. Nem hiszem, hogy éppen akkor kellene visszafognunk az iskola működését, amikor egyre jobb a pedagógiai munkánk, és ezért egyre jobb az iskola megítélése is. Miközben az idén háromszáz-háromszázötven gyerekkel kevesebb végzett a megye általános iskoláiban, mint egy évvel korábban, nálunk tovább nőtt a túljelentkezés mértéke. Ebben a helyzetben nem a létszámcsökkentés, hanem a feltételek javítása lehet a megoldás.

Az igazgatónő szerint már most is érzik, hogy nagyon jó döntés volt az intézmény visszavétele.

- Sokat segíthet a működésben a közvetlen kapcsolat, hogy ismerjük személyesen azokat, akik velünk foglalkoznak, és ők is, illetve az iskoláról döntést hozók ugyanígy ismernek bennünket. Ezért is bízom abban, hogy a tanterem-fejlesztési igényeink mielőbb bekerülnek valamilyen sikeres pályázatba, ahogy talán a tarthatatlan tornatermi gondjaink is megoldódnak a Bóka István polgármester úr által már bejelentett terveknek köszönhetően.

Duna Katalin szerint a városi működtetés hosszabb távon elősegítheti az intézmény tartalmi munkájának további erősödését, és a városnak, illetve a kor kihívásainak még jobban  megfelelő irányok kialakulását. 

- Úgy gondolom, hogy a jövőben az idegen nyelv egyre inkább csak eszköz lesz, azt ki kell egészíteni valamilyen profillal. A tantestületünk elkészítette egy emelt szintű természettudományos csoport képzésének helyi tantervét. A gyerekek matematikát, majd fizikát, kémiát, biológiát tanulnának emelt szinten, és ezt egészítené ki egy magas szintű idegennyelv-oktatás. Szerintünk ez lehet a jövő útja. Az érdeklődés a gyerekek körében megvan rá, ha a képviselő-testület is támogatja, a jövő ősszel elindulhat az ötéves angol-informatikai nyelvi előkészítős csoporttal párhuzamosan.

Egy osztályban angol-magyar és német-magyar nyelvpárral két tannyelvű idegenforgalmi szakközépiskolai képzés zajlik. Szeretnék, ha a jövőben a törvény lehetővé tenné, hogy a tanulók nyári gyakorlatra mehessenek a  helyi turisztikai szolgáltatókhoz. A másik osztályban ötéves angol -informatikai, nyelvi előkészítős képzés folyik. Van egy négyéves gimnáziumi osztály is, ahol a diákok fele angolt, fele németet tanul. Az angolos csoportra 11,5-szeres a túljelentkezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!