Kultúra

2011.08.02. 05:24

Sváb lakodalmas

Vöröstó - Évtizedek óta eltűnt szokást, a sváb lakodalmast élesztették újra a Balaton-felvidéki községben szombaton.

Győrffy Árpád

A programnak keretet adó hagyományőrző német nemzetségi falunapot a helyi német kisebbségi önkormányzat szervezte a községi önkormányzat, a plébánia  és sok magánszemély támogatásával.

A falu lakói és a jeles alkalomra meghívott rokonok, barátok a Kút téren gyűltek össze, hogy tanúi legyenek a német nyelven zajló hagyományos leánykérésnek. A szertartás persze nem volt igazi, a két helyi fiatal, az egykor egy osztályba járó Zábrák Diana és Timmer Tamás csak a rendezvény kedvéért vállalta a szerepet.

A leánykérés után a menyasszony és a vőlegény az örömszülőkkel és más népviseletbe öltözött helyiekkel a menet élére állva végigvonultak a falun a templomig. Ahogy régen rezesbanda, most harmonikás kísérte a díszes felvonulást. A templomban Egging Antoon plébános celebrált német nyelvű misét, majd a veszprémi Deutschklub énekkara, a veszprémi evangélikus gyülekezet gospelkórusa és a nagyvázsonyi kisiskolások színjátszó csoportja adott műsort. A nemzetiségi nap alkalmából a plébánia folyosóján és egyik szobájában kiállítást rendeztek a faluban élő svábok egykori mezőgazdasági eszközeiből, használati tárgyaiból, ruháiból, képeiből. A program közös vacsorával és beszélgetéssel zárult a plébánia udvarán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!