2011.10.24. 08:03
Kelet-balatoni fotók
Balatonfűzfő - Kelet-balatoni tájoló címmel fényképekből álló vándorkiállítás volt látható a művelődési központban.
Tóth Betty, a művelődési ház igazgatója azt hangsúlyozta megnyitóbeszédében, hogy a tizenegy településről készült felvételek hűen bemutatják az épített örökségeket, a jellegzetes épületeket és tájakat. A kiállítás célja az volt, hogy a összefogás jegyében együtt gondolkodásra szólítson fel. Elhangzott, hogy együtt többek vagyunk, többet tudunk elérni, mint külön-külön.
Az igazgató kiemelte, a kelet-balatoni kistérségben Szedlák Attila elnök vezetésével nagyon jó együttműködés alakult ki a kultúra és a turisztika terén. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a közös rendezvények megtartása, mint például ez a fotókiállítás is.
Noha a kistérségben közel vannak egymáshoz a települések, mégis keveset tudunk a másikról - talán saját magunkról is.
Ezután az igazgató asszony hosszasan felsorolta Balatonfűzfő értékeit, beleértve a természeti, a régészeti és az épített örökségektől a legkülönbözőbb kulturális és turisztikai rendezvényeken át a sportban elért sikerekig. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben érdemes lenne akár 6080 képből álló kiállítást rendezni, hogy többet megtudjunk egymásról.