A tapolcai kistérség kistükre

Valamiféle boldogságérzéssel tölt el. Jó tudni, hogy vannak még ilyen helyek a földön, mint a Balaton-felvidék, ahol a kultúra egybetartozik a szakrális tájjal, ahol nem a leggazdagabb magyarok toplistásainak házait tartják számon, hanem a festőkről, szobrászokról, írókról regélnek. Németh István Péter, aki maga is költő,  tökéletesen azonosul a tájjal és a benne élő emberekkel, mindkettő öröm tárgya számára. Valamiféle aranykortudattal nyúl a környék, Tapolca és kistérsége múltjához és a jelenhez. Könnyű neki, mondhatnánk, hiszen olyan vidéken él, amire Hamvas Béla is azt mondta, mások ott a színek és még a légkör is mintha elektromosabb lenne. "Ez nem a Kárpát-medence. Mintha a Karszton átnyúlna az Adria fehérebb, tisztább, világosabb és melegebb tája." A legtöbb művész ide vágyik, itt élt vagy itt szeretne élni, ha korábban nem, akkor majd ha nyugdíjas lesz. "Hegymagas talán egyszer, sokára, ha sorsom úgy hozza, a jövőm" - ahogyan Kálnay Adél költőnő írja.

Hegymagason lelt nyugalmat Konrád György is, aki a következőképpen nyilatkozott a hely szelleméről: "Néha olyan félelmetesnek látom innen a Szent György-hegyet, egy másik szögből pedig kedvesnek. Sokat sétálok a feleségemmel a környéken, vannak kedvenc helyeink. A patak partján az egyik barátom padokat is épített, szeretem onnan nézni a vizet. A patakon híd ível át, azon szokott átjönni a szomszéd községből egy gyönyörű asszony három kisgyerekkel. Kecskéket tart, a tejükből finom sajt készül."

Németh István Péter mindent tud erről a vidékről, és minden művészt ismer, aki itt él vagy megfordult itt valaha is. Így nem csak az irodalmi hagyományokról értesülünk  kis könyvéből, amely Keszt-helyen jelent meg 2011 végén a Balaton Akadémia és a tapolcai könyvtár és múzeum közös kiadványaként, hanem az élő irodalmi jelenről is. Ettől olyan friss és személyes az egész.