Tizenöt évesen a legjobbak közt

Az iskolai színjátszó kör, a Nem Art előadásain láttam először, majd számos helyen, többek közt a Jókai Mór Művelődési Központ által indított médiasuli kurzuson is találkoztunk. Egyre több hír szólt a Kornél által elért sikerekről, ezért hát megkerestem, számoljon be arról, hogy egy tizenöt éves fiatalember miként jut el például a tehetségek országos gálájára.

- Budapesten tartották a Regősök húrján országos vers- és szépprózamondó verseny döntőjét, innen hívtak tovább nyolc szereplőt egy gálaműsorra, a Budai Vigadóba. Az országos versenyen első helyezést értem el, így kerültem a gálára, a Tehetségpontok Országos Találkozójára.  Azok a csoportok, egyéni produkciók léptek itt színpadra, akik valamilyen országos versenyen kimagasló eredményt értek el. Voltak itt táncosok, énekesek, próza- és versmondók, felléptek iskolai zenekarok, fúvósok. Én Weöres Sándor Ócska sírversek című versét mondtam. Természetesen itt már nem voltak helyezések, egy szívélyes vendéglátással jutalmazták a fellépőket - tudom meg Kornéltól.

Azután arról beszélgetünk, hogy nem csak verssel foglalkozik. Amikor erről kérdezem, mosolyogva sorolja mindazt, ami ezen kívül is érdekli.

- A színjátszás, prózamondás mellett klarinétozok is, járok versenyekre, ahol már ezüst és arany minősítést, illetve nívódíjat is szereztem. A fúvószenekarban is játszom, és szeptember óta kosarazom, bár ebben még eléggé kezdőnek számítok. Öt évig cikkeket írtam az iskolaújságba, és indultam a diákújságírók versenyén is.

- Hogy jut időm minderre? – kérdez vissza. - Hát ott vannak a hétvégék, aztán a szünetek. Mindig elcsodálkozom azokon, akik azt mondják, otthon unatkoznak. Nekem elég sok elfoglaltságom van, ezért sokkal többet szeretnék otthon lenni. Persze annyira nem vészes a helyzet, de minden napra akad valami. Ezekre a dolgokra kell időt szakítani. Közülük nem is tudok egy olyat kiemelni, amit szívesebben csinálok a többinél. A színjátszást az általános iskola után a gimnáziumban is folytatom, talán ez egy picit jobban érdekel. De szeretek szövegeket mondani közönség előtt. Azt nagyon nem szeretem, amikor a felnőttek fölteszik a kérdést: mi leszel, ha nagy leszel? Nem tudom. Annyi minden lehet még, annyi minden alakul. Ki tudja? - gondolkodik el Kornél a beszélgetés közben.

Arról is szól, hogy ezt a sokrétű érdeklődést maximálisan támogatja a család. A drámatanár édesapja "felügyeli" a színjátszó, vers- és prózamondó törekvéseket, de az édesanya is hálás közönség, amikor a felkészülés idején meg kell hallgatnia fiukat. A színjátszó bemutatók állandó résztvevői is, hiszen kíváncsiak a produkciókra.

- Idén félni kezdtem attól, hogy lehet, hogy mindez a tanulás rovására megy. Ez nem annyira érzékelhető, csak kicsit tartok tőle. Mégis, érlelődik bennem az elhatározás, hogy gondolkodnom kell azon, hogy miről mondjak le, ha nem tudom tartani a magam számára kitűzött szintet - mondja komolyan a fiatalember. Azt gondolom, mint ahogyan Kornél már sokszor bizonyította, ebben is felelősségteljes döntést hoz.