Kultúra

2012.11.05. 18:56

Oliver: felcsillan a reménysugár

Veszprém - A Nagy Viktor rendezte Oliver! című musical a Veszprémi Petőfi Színház elmúlt fél évszázadának legnagyobb vállalkozása. A premier pénteken lesz.

Balla Emőke

A veszprémi Petőfi Színház az Oliver! című musicallel Dickens születésének kétszázadik évfordulója előtt tiszteleg, az előadással szeretné a legfiatalabbakat is megszólítani. Oberfrank Pál, a színház igazgatója a hétfői médianapon azt mondta: csak igényes színházat érdemes létrehozni, hozzáfűzte, ez a produkció valóban az lett. 

Az előadást Nagy Viktor rendezi, aki hangsúlyozta: a dickensi világ vészesen hasonlít napjainkhoz; ugyanúgy van szegénység, nyomor, bűnözés, koldusok és ezzel szemben a gazdagság. A gonosz, kilátástalan helyzetből egy kiút van: az emberség, mindig felcsillan a reménysugár. Nem a csodákban kell hinni, hanem az emberben, az emberi képességben, az ember a legsötétebb helyzetet is képes túlélni.

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Kentaur, aki az Egyesült Államokban egyszer már megtervezte a darabot, véleménye szerint a veszprémi produkció mindenütt a világon megállná a helyét. A Petőfi Színház minden dolgozója küzdött azért, hogy a nagyszabású musicalt intenzív munkával megvalósítsa. Az elődásban 130 jelmez van, huszonhárom gyerek háromszor öltözik át. A tolvajcsapatot alkotó gyerekek Veszprémből, Pápáról, Szentkirályszabadjáról, Márkóról, Balatonfüredről, Ajkáról, Herendről és Várpalotáról érkeztek, a koroegráfiákat Gyenes Ildikó tanította be nekik. Olivert kettős szereposztásban Arbas Socias Carlos és Patkós Márton játssza, Fagint Kőrösi Csaba alakítja. A karmester Oberfrank Péter számára öröm, hogy részt vehetett a produkcióban, kiváló zenészekkel dolgozhat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!