Kultúra

2013.06.05. 18:41

Az olvasópróbát tartották

Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját novemberben mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház, az olvasópróbát a napokban tartották.

Balla Emőke

Az olvasó- és elemzőpróbákkal a novemberi premierre készül a Veszprémi Petőfi Színház társulata. Gorkij művét Eperjes Károly, a teátrum művészeti vezetője rendezi, aki elmondta, újrafordíttatta a darabot, a mostani fordítás az eredeti szöveghez hű. Az előadásban többek közt színpadra lép Hunyadkürti György, Reviczky Gábor, Szalma Tamás, Borbiczki Ferenc és Oberfrank Pál.

A díszlettervező Székely László, a jelmezeket Jánoskúti Márta tervezte. – Szerettem volna egy színdarabot íratni a kolontári vörösiszap- tragédiáról, több íróval is tárgyaltam, de különböző okok miatt egyikük sem tudta vállalni. Szakonyi Károlyt is felkértem, aki azt mondta, az Éjjeli menedékhelynél nem lehet jobbat írni, mindent elmond erről a témáról.

Borbiczki Ferenc és Oberfrank Pál az olvasópróbán, már a novemberi premierre készül a társulat (Fotó: Petőfi Színház)



– Ez egy minőségi, klasszikus darab. Nagy rajongója vagyok, eddig már kétszer játszottam benne, a főiskolára pedig Szatyin monológjával felvételiztem, kitűnő szerepeket kínál a mű a társulatnak – mondta a Kossuth-díjas Eperjes Károly a darabválasztásról. Az előadás egyik érdekessége, hogy hosszú idő után újból veszprémi színpadon játszik a Jászai-díjas Borbiczki Ferenc, aki 1981-ben itt kezdte a pályafutását, tíz évig volt tagja a társulatnak, mielőtt a Vígszínházba került.

A Nemzeti Színházba frissen igazolt Kossuth-díjas Reviczky Gábor az Adáshiba című darab után ismét Veszprémben szerepel, a kaposvári társulatból vendégként érkezett a produkcióba a Jászai-díjas Hunyadkürti György, az Újszínházból Almási Sándor erősíti a csapatot. Az Éjjeli menedékhely bemutatója novemberben lesz a nagyszínpadon.



 


A Bérletek éjszakája címmel szervez sok meglepetést tartogató programot a Veszprémi Petőfi Színház június 7- én, pénteken este fél tizenegytől éjszaka fél kettőig a teátrum előtti téren. A programban fellépnek a társulat népszerű tagjai és érkeznek vendégek is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!