Remekművek kivételes előadása

A Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) székházában a Művészet és társadalom sorozat egy másik rendezvényt fogadott be: a 12 legszebb magyar vers elnevezésű konferencia- és könyvsorozat programjában 2007 őszétől félévenként az ország különböző pontjain szerveztek versmondással egybekötött konferenciát egy-egy költő művére fókuszálva.

Bevezetőjében Fűzfa Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense felidézte a program célját és eredményeit: hat év alatt mintegy 12 ezer diák szavalta el a verseket, amelyeket hat finnugor nyelvre is lefordítottak, emellett a költeményeket elemző köteteket is publikáltak. A remekművek képesek újrateremteni a nyelvet, s hozzájárulhatnak az emberi megértés, más kultúrák és más nyelven beszélők elfogadásához, fogalmazott az irodalomtörténész, majd hozzátette, az irodalom segít abban, hogy megkülönböztessük az igazságot a hamistól.

Fotó: Gáspár Gábor

A bevezető után Pusztay János nyelvész, Prima Primissima díjas egyetemi tanár lépett a katedrára, hogy a kiválasztott tizenkét legszebb magyar verset elszavalja: mindegyik előtt gyertyát gyújtott, a legkomorabbak után pedig egy gongütéssel józanította ki a hallgatóságot.

Sorrendben József Attila Eszmélet, Nagy László Ki viszi át a Szerelmet, Petőfi Sándor Szeptember végén, Radnóti Miklós Levél a hitveshez, Arany Szondi két apródja, Vörösmarty A vén cigány, Pilinszky Apokrif, Berzsenyi Dániel Közelítő tél, Ady Kocsi-út az éjszakában, Weöres Sándor Valse triste, Babits Esti kérdés és Kosztolányi Hajnali részegség című verse hangzott el.

Egy apró nyelvbotlást leszámítva hibátlanul, szinte megállás nélkül tolmácsolta a létezés alapkérdéseit körbejáró műveket. Ezzel megakadályozta, hogy egy-egy költeményen elmerengjen a közönség, lehetővé tette viszont – ahogyan erről Fűzfa Balázs is beszélt –, hogy a szavalat végére a versek összeadódjanak, s így egy olyan egyszeri élménnyel gazdagítsák a befogadót, amire külön-külön talán nem lennének képesek.