Vérszegény bulvárpletykák

Nyáron arról szól a mese, hogy mindenképpen műsoridővel kell kitölteni a holt időszakokat. A köztévé (persze más csatorna is) – eltekintve néhány élő adástól – szorgalmasan él ezzel a lehetőséggel. Így aztán, amit nem néztünk meg annak idején, "friss" korában, most bepótolhatjuk konzervként.

Ilyen az M1-es csatornán a Ridikül, Jakupcsek Gabriella show-ja. Hölgyvendégeivel a műsorban arról folyik a parttalan csevegés, ami minket, férfiakat is érdekel. Nincs az a férj vagy partner, aki ne tekintett volna be már egy nő kézitáskájába. Lopva, kutatva, esetleg spontán, kíváncsiskodó módon. Jakupcsek műsora a kevésbé elegáns, a szlengesebb vagy vulgárisabb Ridikül címet kapta. Mindenki olyan nőt gondoljon hozzá, amilyet akar. A stúdióban szemlátomást kifinomult, intelligens vendégek képviselik nemüket.

Mázlim volt, mert éppen a bizalmas, tapintatlan és felelőtlen híresztelés, az imádott és megvetett pletyka természetrajza került porondra a maroknyi, helyi közönség előtt.

A három meghívott hölgy közül az egyik – ki hinné? – a téma szakértője, könyvet is írt róla. Egy Kossuth-díjas színművésznő és egy rádiós munkatárs ült még a televízióstúdióban. Jó lett volna látni közöttük egy ötven-hatvanéves falusi asszonyságot is, hiszen – közismerten – ők az igaz pletykafészkek, mesterei a hírek terjesztésének, semmi közük sincs a sápadt, vérszegény bulvárpletykákhoz.

S hogy mit tudtam meg a pletykáról? Csupa közhely hangzott el: pusztító, lélekölő, rágalmazó, nincs stratégiája, belegázol az intim szférába. A szaftos sztorizás jót tett volna ezek alátámasztására. De helyette Jakupcsek arcváltozásai és -torzulásai jelentették az élményt: kételkedett, grimaszolt, ravaszkodott, csodálkozott, metszően mosolygott. A nézőtéren kószáló kamera meg elkapott egy-egy röpke ásítást.